Ugrás a tartalomra

Újvidék: Gyerekek a színpadon (videó)

2017.06.07
14:30
Az Újvidéki Színház kiscsoportos színjátszói is bemutatkoztak az újvidéki Zmaj Játékokon
Az Újvidéki Színház kiscsoportos színjátszói is bemutatkoztak az újvidéki Zmaj Játékokon. A rendezvénysorozat keretein belül a Színes Szilánkok Diákszínpad legkisebb csoportja ma délelőtt egymás után kétszer is teltház előtt adta elő a Karinthy-hommage című darabot. A Karinthy-hommage célja felhívni a figyelmet a szerbiai iskoláztatási rendszer működésének előnyeire és hiányosságaira. A darabban a kisiskolás gyerekek karakterei elevenednek meg. gyerekszinhaz1 Az előadás inkább a humor eszközeivel mutatja be a gyerekek számára is jól ismert mindennapos szituációkat. Luković Lazar, színinövendék, Színes Szilánkok Diákszínpad: „Igen, történt néhányszor az én iskolámban is, hogy a tanító néni kihívja az egyik diákot feleltetni és az semmit sem tud.”



A darabot elsősorban Karinthy Frigyes Tanár Úr Kérem című műve ihlette. Figura Terézia, vezető, Színes Szilánkok Diákszínpad: „Gondolkodtam, hogy tulajdonképpen nem mindig jó, ha csak vendégszövegekből áll egy előadás. Kell, hogy legyen egy mag, ami köré egy kerettörténetet tudunk készíteni. A kis gyerekeknek, ezek ugyebár alsó tagozatra járó gyerekek, nehéz Karinthyt a szájukba adni. Ezt kellett adaptálni és az ő korukhoz átírni.” gyerekszinhaz2 A Színes Szilánkok Diákszínpad a Zmaj Játékok szervezőinek meghívására hozta el az előadást a népszerű rendezvénysorozatra. A darab a közönség tetszését is elnyerte.
gyerekek
Újvidék
Színes Szilánkok Diákszínpad
Zmaj Játékok

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.