Ugrás a tartalomra

Arany vajdasági szemmel (videó)

2017.06.10
18:30
Arany János születésének 200
Arany János születésének 200. évfordulóját ünnepelték Szabadkán. Vajdaság Aranya, Arany Vajdasága címmel tartottak emlékestet péntek este a Jadrán színpadon. Arany János élete, munkássága, hazaszeretete, társadalomkritikája és művei elevenedtek meg a szabadkai Jadran színpadon. Nem hiányzott az előadásokból a humor és a tánc sem. Az újvidéki Színes Szilánkok Diákszínpad az Így lettem töredék című eladást mutatta be. Az esten Arany-balladák is elhangzottak. arany janos est 3 Árnyjáték-feldolgozásban is láthatott a közönség Arany-művet. A nagykikindai József Attila Színjátszó Csoport az Ágnes asszony című balladát adta elő. arany janos est 2 A költő emléke előtt tisztelegve vajdasági amatőr színjátszók mutatták be Arany életét és munkásságát 20-20 percbe sűrítve. Az emlékesten négy vajdasági, egy nagykikindai, egy temerini és két újvidéki amatőr színjátszó társulat lépett fel és mondák el, miként látják Arany életét. arany janos est 5 A vendégeket és a közönséget Babity János köszöntötte. Magyarország szabadkai főkonzulja elmondta, arra voltak kíváncsiak, hogy a történelmi és irodalmi visszapillantás tükrében a XXI. században a vajdaságiaknak mit jelent Arany és az ő költészete. „Azt hiszem, mindig, amikor egy emlékévhez érkezünk, nagyon fontos átgondolnunk, hogy mit is jelent számunkra az az emlékév, az a történelmi személy vagy a magyar irodalom egy óriása, mint Arany János.”



Őt követte Hammerstein Judit, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának külföldi magyar intézetekért és nemzetközi oktatási kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára. „A magyar irodalom mindenkori legnagyobb alkotóinak egyike ő. Pályája, életműve a magyar kulturális örökség mozdíthatatlan része. Munkássága magaslati tájékozódási pont a múlt és a jövő nemzedékeinek egyaránt.” Az esten záróbeszédet Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke tartott. „Az ember és tehetsége, az ember és művészete, az ő esetében még a 21. század második évtizedében is a legidőszerűbb és legkorszerűbb gondolatokat veti fel, bizonyosság erre ez a ma este is.” arany janos est 4 Az emlékestet Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség szervezte. A teljes műsort vasárnap este a 20 órai híradó után tekinthetik meg a Pannon Televízió műsorán.
Arany János
amatőr színtársulatok

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.