Ugrás a tartalomra

Légzésfigyelő maszk, baktériumölő fogszabályzó

2022.01.01
10:40
2023.11.02
08:56
Forrás
Pannon RTV
Az újvidéki Műszaki Tudományok Karának fiatal szerb tudósaiból álló csapata Goran Stojanović professzor vezetésével egy olyan maszkot fejlesztett ki, amely követi a légzést, ezáltal kimutathatja akár azt is, hogy koronavírus fertőzött-e a viselője.

Ezenkívül több hasznos eszköz fejlesztésén is dolgoznak a kutatók.

A szájmaszkokba ezüstszálat szőttek, az ebben lévő szenzorok követik a légzést egy számítógépes, telefonos applikáción keresztül. Ez alapján meghatározható a tüdőkapacitás, a kilélegzett levegő hőmérséklete, valamint a benne található baktériumok is kimutathatóak. A projekten elelektrotechnikai szakemberek dolgoztak, de bekapcsoltak fizikára, kémiára, anyagokra és textilekre szakosodott embereket is.

Lazar Milić, kutató, Műszaki Tudományok Kara, Újvidék: „Most szabadalmaztatnunk kell majd őket, valamint folytatjuk a kutatást azzal kapcsolatban, hogy mit mutathatunk még ki velük, tudunk-e még valamit hozzáadni. A lényeg, hogy még inkább minimalizáljuk, és a funkcionalitásukat is növeljük.”

Például ugyanezek a maszkok képesek lehetnek kimutatni a szervezetben lévő helikobaktériumokat, vagy melegíthetnek is a téli hidegben - mondják a kutatók. A maszkok tehát továbbra is fejlesztés alatt állnak.

A csapat egyik tagja jelenleg Malajziában folytatja a kutatásait, mégpedig egy olyan fogszabályzó kifejlesztésén dolgozik, amely telefonos applikáció segítségével kimutatja a szájban lévő baktériumokat, és gyógyítani is képes.

Željko Popović, kutató, Műszaki Tudományok Kara, Újvidék: „Szeretem feszegetni a határokat, és valami újat alkotni. Ezért találtam rá magamra abban, hogy kutatási projekteken dolgozom. Itt előtérbe kerül az elképzelésem, és megvalósíthatom. Ezzel valami újat hozunk létre, ami megmarad a jövő nemzedékeinek, valamint segíti az orvostudományt is, mivel ezek a projektek leginkább a biomedicinával, azaz az elektronika és az orvostudomány kombinációjával foglalkoznak.”

A kutatók nagyon ambiciózusok, rengeteg ötletük van. A céljuk pedig, hogy olyan eszközöket fejlesszenek ki, amelyek főként az egészségügy munkáját segítik, valamint minden ember számára elérhetőek. Ezeket a kutatásokat Európai Uniós támogatásokból valósítják meg.
 

kutatás
Műszaki Tudományok Kara
Újvidék
maszk

Kapcsolódó tartalmak

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.