Ugrás a tartalomra

Fásítás, virágosítás a törökbecsei temetőben

2022.01.05
18:54
2022.01.05
19:01
Forrás
Pannon RTV
Több száz cserjét, facsemetét, örökzöldet és dísznövényt ültettek a törökbecsei temetőbe és annak közvetlen környékére.

A környezetbarát megmozdulás az önkormányzat, valamint a helyi Komunalac Közvállalat közös akciójaként valósult meg.

A legnagyobb változás a basahídi út mellett végighúzódó, 500 méteres temetői kerítés mellett történt, ahol a több mint tíz évvel ezelőtt ültetett, kiszáradt tujafákat még a nyáron kiszedték, s azok helyébe hatszázharminc korallberkenyét, azaz Photiniát, illetve piros és zöld árnyalatú cserjét ültettek. Az akció keretében a ravatalozó körüli közterületekről sem feledkeztek meg, ahova százötven rózsát, harminchárom különféle facsemetét, valamint harminchét ciprusfélét, oszlopos alakú cserjét telepítettek.

Sofija Blažin, a törökbecsei Komunalac Közvállalat kertészmérnöke elmondta, hogy a 870 tuja zöme a három évvel ezelőtti, nyári tikkasztó melegtől száradt ki.

Hozzáfűzte, az akciót folytatni fogják, melynek során még 250 korallberkenyével a beodra-karlovai út menti, 300 méteres kerítést szépítik majd.

A törökbecsei temető fásítására, virágosítására több mint 600 000 dinárt költöttek. Az ehhez szükséges pénzösszeget a törökbecsei Komunalac Közvállalat az önkormányzattal közösen biztosította.

Törökbecse
temető
fásítás
virágoskert

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.