Ugrás a tartalomra

Oda kell figyelni a karácsony után kiültetett fenyőfákra

2022.01.06
17:07
2022.01.06
21:20
Forrás
Pannon RTV
Az ünnepek elmúltával, miután lekerülnek a díszek, a fa sorsa is eldől. Aki ki szeretné ültetni az élő fát, ajánlott, hogy előtte és utána is gondot viseljen róla.

Akik földlabdás fenyőfát szereznek be karácsonyra, az ünnepek elmúltával gyakran ki is ültetik. Megfelelő gondozás mellett egy ilyen fát akár a következő évben is újra ki lehet ásni és feldíszíteni.

Gálik Zoltán, Temerin: „Most már úgy öt éven keresztül három megfogta a ház előtt, meg most az udvarba is be akarunk ültetni, és most is úgy vettük. Ma ültetem, hogy ha hazaérek időben, hogy eltessem.”

Ha ki szeretnénk ültetni a karácsonyfát, ügyelni kell arra, hogy egy hűvösebb helyiségben, ne a fűtőtest előtt álljon bent, valamint a földlabda is kompakt legyen. Ha fenyőbontáskor potyognak a tűlevelek, már nem érdemes kiültetni, mivel kiszáradt – emelte ki Törteli László, Temerini dísznövénykertész. Hozzátette: „Nem elég csak elültetni egy fenyőfát, bizonyos gondozással is jár. Egy-két évig oda kell rá figyelni, rendszeresen öntözni kell, főleg nyáron, mert a fenyőfák a hűvösebb éghajlatnak a fái, és ő nagyon vízigényes. Sokszor szereti azt is, hogy reggelenként vagy este megfürdetni, csővel lelocsolni, hogy páradúsabb levegő legyen körülötte.”

Városokban, vagy kisebb házak, lakások esetén gyakran nincs hova ültetni a fát. Ilyen esetekben például Újvidéken a Városi Kertészet Közvállalat átveszi a lakosoktól a fenyőfákat, és talál nekik megfelelő helyet.

Jelena Prica, az újvidéki Városi Kertészet Közvállalat kereskedelmi és turisztikai igazgatóhelyettese: „Sok fenyőfát visszahoznak a faiskolába, és mi ezeket a fenyőket leggyakrabban óvodák, illetve általános- és középiskolák udvaraiba ültetjük a városban, vagy a parkos területeken belül, például a kamenicai vagy a limáni parkba, valamint a város azon részeibe, ahol ez lehetséges, és a tervek által elő van látva.”

Intenzív illata és kedvezőbb ára miatt környékünkön a közönséges lucfenyő a legnépszerűbb, de a szerb luc és az ezüstfenyő is gyakran feltűnik az otthonokban. Habár drágább, a nordmann fenyő is keresett, nagyobb tűrőképessége és erős színe miatt.

fenyőfa
karácsonyfa
Újvidék
Jelena Prica

Most

17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.