Ugrás a tartalomra

Budapest megküldte válaszleveleit az Európai Bizottságnak

2017.08.14
14:04
2024.03.19
08:36
Magyarország hétfőn megküldte válaszleveleit az Európai Bizottságnak a civiltörvény és a felsőoktatási törvény miatt indított kötelezettségszegési eljárásokban.

Ezekben bemutatta, hogy a kifogásolt korlátozások szükségesek és arányosak - mondta az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján. Völner Pál hangsúlyozta: véleménye szerint elsősorban politikai jellegű ügyekről van szó, és nem jogvita folyik az EB és Magyarország között, ezt támasztja alá az is, hogy például Hans Timmermans, a bizottság alelnöke még azelőtt nyilatkozott a CEU ügyében, hogy a levél megszületett volna. Völner Pál kifogásolta, hogy amíg korábban két hónap állt rendelkezésre a válaszlevelek megírására, ez már ötödik alkalommal csak egy hónap volt. (MTI)

Európai Bizottság

Most

14:43, Frissítve: 14:50

A győzelem napját ünneplik Moszkvában

Katonai felvonulást tartottak Moszkvában a Győzelem napja alkalmából. Oroszország május 9-én a második világháború idején Németország felett aratott győzelemre emlékezik.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.