Ugrás a tartalomra

20 ezer is lehet a napi fertőzöttek száma

2022.01.12
12:36
2022.01.12
16:18
Forrás
Pannon RTV
Az omikron variáns gyorsan terjed, tünetei azonban enyhébbek, így sokkal alacsonyabb a kórházba kerülés kockázata - mondta dr. Bohucki Nebojsa járványügyi szakorvos.

Szerbiában folyamatosan növekszik a koronavírussal fertőzöttek száma, az oltakozási kedv pedig csökkenőfélben van, a szakember azonban hangsúlyozta, megelőzés szempontjából továbbra is fontos a vakcina felvétele.

Kevesen várakoztak a szabadkai új városháza oltópontján a vakcina felvételére szerda délelőtt. Főként az idősebb korosztály érkezett a harmadik adagért.

Milorad Jovanović, Bajmok: „Hogy őszintén megmondjam, kötelességből jöttünk. Ez a harmadik dózis, kaptunk üzenetet, ezért eljöttünk. Nem voltak nagy problémáink az első kettő után, ezért úgy döntöttünk, felvesszük a harmadikat is.”

A csantavéri Angyal Rózsa családjában mindenki felvette már az oltást, ő is már a harmadikért érkezett a szabadkai oltópontra. Fontosnak tartja, hogy vigyázzunk ezekben az időkben magunkra és másokra is, mert csak így állítható meg a járvány.

„Maszkot hordok mindenütt. Ha faluba megyek, piacra is. Többen mondták, hogy minek viszem, hát én fölteszem. Így mondják, én föl is teszem.”

A járvány ötödik hullámának kialakulásáért az omikron variáns a felelős, amely ugyan gyengébb tüneteket produkál, de nagyon gyorsan terjed - mondta dr. Bohucki Nebojsa a Szabadkai Magyar Rádiónak adott interjújában. A járványügyi szakorvos hozzátette, a fertőzöttek száma hamarosan megközelítheti a 20 ezret is. Az egészségügyi rendszerre pedig nagy nyomás nehezedhet, mivel egyre többen keresik fel az orvosokat koronavírusra, légúti fertőzésre utaló tünetekkel - tette hozzá a szakember.

„20 ezer is lesz nemsokára. Nagyon gyorsan terjed. Három négy nap után, mert nagyon rövid a lappangási idő, már beteg lesz az ember. Január elsején volt 179 beteg Szabadkán, a tegnapi adat pedig 811. Mindennap van plusz 150 beteg.”

Dr. Bohucki Nebojsa emlékeztetett arra, hogy a három védőoltás után ajánlott felvenni a negyedik, úgynevezett emlékeztető oltást is.

A járványügyi szakorvos elmondta, az omikron variáns akár a koronavírus járvány végét is jelentheti, ugyanis ha az európai lakosság 50 százaléka megfertőződik, akkor egy magasabb fokú immunitás alakulhat ki.

Bohucki Nebojsa
koronavírus
omikron
járvány
tetőzés

Most

11:40, Frissítve: 11:54

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.