Ugrás a tartalomra

Megújul a moholi Szent György templom teljes tetőszerkezete

2022.01.14
10:45
2022.01.14
15:29
Forrás
Pannon RTV
Felújítják a moholi Csobolyó Művelődési Egyesület székházát. A helyiek szerint a közösségi tér lendületet adhat a kulturális életnek és otthont a moholi rendezvényeknek. Közben tavasszal a Szent György templom tetőszerkezetének cseréjét is elkezdik.

Már nagyban folynak a munkálatok a moholi Csobolyó Művelődési Egyesület székházában, amelynek felújítási munkálatai, illetve maga az épület megvásárlása 140 ezer euróból valósult meg. A Magyar Kormány támogatásának köszönhetően sok helybéli álma teljesül. A moholi közösség saját otthonnal gazdagodhat, ahol tovább ápolhatja hagyományait.

Rigó Flórián, a VMSZ Moholi Helyi Szervezetének elnöke: „Az első fázisos felújítás, ami azt jelenti, hogy lakhatóvá tegyük az épületet, használhatóvá. Az tavaszra fog befejeződni. Most fejeződnek a kőműves munkálatok, az ablakok és nyílászárók cseréje már megtörtént. A fűtés beszerelése van folyamatban, a szellőztetőrendszerek és minden olyan, ami az alaptevékenység működéséhez szükséges felújítás.”

A tervek szerint a 2500 hívet számláló Szent György Plébánia templomának tetőszerkezetét is kicserélik.

Pataki Mária, Mohol: „1980 óta járok a moholi templomba, azt lehet mondani, hogy mindennap. Nagyon-nagyon örülünk neki, az egész moholi nép, annak, hogy a templomot felújítják. A templomtetőre nagyon nagy szükség van, mert becsöpög.”

A legutóbbi felújítás már több mint egy évtizede zajlott a templom külső homlokzati és torony részén.

Világos Miklós moholi plébános: „Reményeink szerint a templom teteje lesz kicserélve. Itt az egész tetőszerkezetre kell gondolni, nem csak a héjazottra, mindenre, ami tönkre van menve, hiszen 100 év alatt a faszerkezet is elég jól tönkrement. Ha Isten is megsegít bennünket, akkor talán tavaszra el tudjuk kezdeni és még a rossz idő megérkezte előtt be tudjuk fejezni ezeket a munkálatokat.”

A megközelítőleg 20 millió dinárt felölelő munkálatok a Magyar Kormány támogatásával és az Ada községi hívek adakozásából valósulhatnak meg.

Mohol
Szent György katolikus templom
Csobolyó Művelődési Egyesület
felújítás
Rigó Flórián
Világos Miklós

Most

17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.