Ugrás a tartalomra

Két hét múlva már nagy bajban lehetünk

2022.01.14
21:53
Forrás
B92
Nem elég a koronavírus, már az influenza is fertőz! Ráadásul nemsokára elterjedhetnek az idősebbek körében is! - legalábbis erre számít a szakember.

A jövő hét vége felé már nem csak a fiatalokról, a középkorúakról és a gyerekekről derül ki, hogy elkapták a koronavírust, hanem az idősebb, krónikus betegekről is - nyilatkozta dr. Branislav Tiodorović epidemiológus. Szerinte ennek a mostani járványhullámnak két fázisa van. Most az első fázisban járunk, de 2-3 hét múlva - a második fázisban - arra lehet majd számítani, hogy a fiatalabbak átadják a koronavírust az idősebbeknek, és újra megtelnek a szerbiai kórházak - magyarázta Tiodorović. Január végén, február elején lesz a legsúlyosabb a koronavírus-járványhelyzet - jelezte előre a válságstáb tagja.

Ráadásul az influenzajárvány is a nyakunkon van - tette hozzá. Már van igazolt influenzás beteg, a fertőzés pedig legjobban az iskoláskorú gyerekek között terjed, akik hazaviszik a vírust, és megfertőzik az egész családot. Az epidemiológus szerint az influenza legjobban január végén, február elején fog terjedni.

Szerinte mindezek miatt az lenne a megoldás, ha 2-3 hétre áttérnének az iskolák az online oktatásra.

koronavírus
influenza
járvány
Branislav Tiodorović

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.