Ugrás a tartalomra

Szlávik: az omikron ellen a három oltás abszolút védelmet ad

2022.01.15
09:50
2022.01.15
09:56
Forrás
MTI
Tudomásul kell venni azt, hogy az omikron ellen a három oltás abszolút megvéd attól, hogy súlyos állapotba, netán intenzív osztályra vagy lélegeztetőgépre kerüljünk - jelentette ki Szlávik János az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában.

A Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa kifejtette: Magyarországon az intenzív osztályokon döntő többségben oltatlanok fekszenek.

A negyedik oltásról azt mondta, már zajlik a kidolgozása annak, hogy pontosan kiknek javasolják, de ahol már bevezették, ott elsősorban a hatvan éven felülieknek, a krónikus betegeknek, a daganatos betegeknek és az immunhiányosoknak adják.

Közölte azt is,  több embert képes megfertőzni a koronavírus omikron variánsa, de az eddigi tapasztalatok szerint enyhébb tünetekkel jár a betegség. Az omikron elsősorban felsőlégúti panaszokat okoz: krákogással, torokfájással, náthával és ízületi fájdalommal jár a fertőzés, míg a tüdőt kevésbé terheli. Sokkal többször találkoznak a szakemberek teljesen tünetmentes fertőzöttekkel is, mint a korábbi variánsok esetében - tette hozzá.

Az oltások hatékonysága elsősorban abból látszik, hogy az oltottaknál általában enyhe a betegség lefolyása, viszont az omikron továbbra is veszélyes azokra, akik egyáltalán nincsenek beoltva - hívta fel a figyelmet Szlávik János.

omikron
koronavírus
koronavírus-járvány
Szlávik János

Most

17:17, Frissítve: 18:26

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.
13:46, Frissítve: 16:59

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.