Ugrás a tartalomra

Minden vágyott gyereknek meg kellene születnie

2022.01.17
18:34
Forrás
MTI
A kormány egyik legfőbb célkitűzése, hogy minden vágyott gyerek megszülethessen Magyarországon - jelentette ki Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter.

A tárcavezető a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház megújult szülészeti osztályának átadóján hangsúlyozta, hogy míg korábban öt vágyott gyermekből mindössze egy jött világra, mára ez az arány ötből négy.

Hozzátette, hogy ezzel egyidejűleg a termékenységi arányszám a 2011-es 1,23-ról 2020-ra 1,56-ra nőtt Magyarországon, ami 27 százalékos emelkedést jelent, egyúttal legnagyobb mértékű bővülést az Európai Unióban ezen regisztrált időszakban. Majd rámutatott, hogy ha nem nőtt volna így a termékenységi arányszám, akkor 123 ezerrel kevesebb gyerek született volna ebben az időszakban.

Szijjártó Péter leszögezte, hogy a koronavírus-járvány nagy megpróbáltatásokat hozott az elmúlt két évben, de még az emiatti feladatok sem feledtethetik a hosszú távú nemzeti célok végrehajtását. Ezek közül szerinte az első helyen a demográfiai fordulat elérése áll, annak biztosítása, hogy minden vágyott gyerek megszülethessen, hogy a gyerekvállalás ne gazdasági kérdés legyen és ne hozza hátrányos helyzetbe azokat, akik emellett döntenek. "Amit kormányzati eszközökkel a józan ész keretei között meg lehetett tenni, azt meg is tettük" – fogalmazott. Példaként említette a babaváró és az otthonteremtési támogatást, a gyermekgondozási díj maximális összegének megemelését, illetve azt, hogy az idei év elején visszafizetik a gyereket nevelő családok tavaly befizetett személyi jövedelemadóját.

gyerek
gyerekek
Magyarország
Szijjártó Péter

Most

13:35, Frissítve: 13:44

Folyamatosak a fejlesztések Szabadkán

Az elmúlt időszakban több utca is aszfaltburkolatot kapott, töltetcserét hajtottak végre a szabadkai 1-es számú vízgyárban, valamint az ivóvíz és a szennyvízhálózat bővítésén is dolgoznak. A VMSZ ezt a munkát június 2. után is folytatná.
11:34, Frissítve: 13:47

Kiadós csapadék kellene a földeken

A hirtelen érkezett és tartósan magas hőmérséklet, valamint a csapadék hiánya továbbra is megnehezíti a termelők helyzetét - mondják a Zenta környéki gazdák. Jelenleg a kártevőkkel is fel kell venniük a harcot.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.