Ugrás a tartalomra

Szexuális zaklatással vádolják az egyik holland tehetségkutató tévéműsor vezető személyiségeit

2022.01.21
22:32
Forrás
MTI
Szexuális zaklatással, nemi erőszakkal vádolják az egyik zenei tehetségkutató televíziós műsor, a The Voice of Holland vezető személyiségeit - jelentette pénteken a holland sajtó.

A BOOS holland Youtube-csatorna csütörtöki epizódjában, számos korábbi női résztvevő beszélt a műsor készítése alatt elszenvedett szexuális zaklatásokról és visszaélésekről. A BOOS-nak névtelenül nyilatkozó egyik fiatal nő, korábbi versenyző, nemi erőszakkal vádolta meg felkészítő mesterét, az országban nagy népszerűségnek örvendő Ali G rappert. A nő bejelentette, hogy feljelentést tesz a zenész ellen.

Az ugyancsak közismert Marco Borsato énekesről három nő azt vallotta, hogy még kiskorúak voltak, amikor a férfi "megfogdosta" őket.

Az RTL műsorszolgáltató a tehetségkutató műsort a múlt hétvégén levette a műsorról, miután a zenekar vezetője, Jeroen Rietbergen nyilvánosan bevallotta, hogy "szexuális jellegű" kapcsolatba került néhány, a programban részt vevő nővel. A férfit azzal vádolják, hogy a próbák idején szexuális megjegyzéseket tett, nemi szervéről fotókat küldött nekik. A Rietbergenre vonatkozó panaszok több mint tízéves időszakra terjednek ki, és legalább 19 nőt érintenek.

John de Mol médiavállalkozó, aki 2019-ig a műsor producere volt, megdöbbenését fejezte ki a történtek kapcsán. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy tudomása volt egy korábbi esetről, amikor az egyik női résztvevő arról panaszkodott, hogy Rietbergen zaklatja. A zenekarvezetőnek akkoriban kapcsolata volt de Mol húgával, aki azt állítja hogy nem tudott erről az ügyről.

Az RTL felkérte az ügyészséget, hogy vizsgálja ki a bejelentett visszaéléseket.

szexuális zaklatás
Hollandia

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.