Ugrás a tartalomra

A nagy háború katonái voltak – könyvbemutató Nagybecskereken

2022.01.22
12:37
2022.01.22
19:25
Forrás
Pannon RTV
Első világháborús nagybecskereki katonasírok kutatásának eredményeit tartalmazza Csömöre Zoltán nagykikindai történész könyve, amelynek a bemutatóját péntek este tartották meg a Petőfi Magyar Művelődési Egyesületben.

A nagy háború katonái voltak című kötet szerzője mellett a könyvbemutató vendége volt Németh Ferenc, a kiadvány recenzense is. A kötetben a szerző az 1914 és 1918 között Nagybecskereken eltemetett 583 katonának a nevét gyűjtötte össze. Jó részüket más országokból hozta ide a történelem vihara. Legtöbben nem a harctéren vesztették életüket, hanem járványok áldozatai lettek. Csömöre Zoltán, történész, Nagykikinda: „Öt felekezeti temetőben alakultak ki katonai parcellák. Tehát a római katolikus, a református, az evangélikus, az izraelita és a görög-keleti, illetve az ortodox temetőben létesültek katonai temetők. Külön-külön temetkeztek. Egy érdekesség, hogy voltak mohamedán vallású katonák is, akiket a református temetőben helyeztek örök nyugovóra. A legfontosabb forrás a nagybecskereki plébánián került elő.”

Fontos kiadványról van szó, amelynek a megírása már régóta váratott magára - mondta Németh Ferenc, a könyv recenzense: „Ez egy kétnyelvű kiadvány, amely az 583 Nagybecskereken elhantolt első világháborús áldozat adatait tartalmazza, ami számunkra nagyon fontos. Nem csak családtörténeti vonatkozásban is, hanem olyan vonatkozásban is, hogy megadjuk a kellő tiszteletet ezeknek az áldozatoknak, akikről évtizedek óta nem beszélt senki.”

Szomorú valóság, hogy amikor Csömöre Zoltán 2019-ben hozzákezdett a kutatáshoz, a nagybecskereki római katolikus temetőben mindössze egy ép katonasírt talált. Tietze Jenő, nyugalmazott plébános, Nagybecskerek: „Kisajátította a város a temetőt és a katonasírokét, mert közel és jó helyen voltak természetesen, hogy nagyon hamar eladták őket. A sírhelyeket is teletemették. Ez történt 1964-ben és folytatódik addig, amíg be nem temették. Talán szerencsére vagy a gondviselésnek köszönhetően maradt meg ez a kis parcella.”

Tavaly szeptemberben a becskereki katolikus temetőben az egykori katonasírok helyén első világháborús emléktáblát avattak fel, amivel némileg törlesztettek az áldozatok iránt tanúsított igazságtalanságon. Jenovay Lajos, elnök, Petőfi MME, Nagybecskerek: „Ennek a projektnek a záróakkordja ez a mai könyvbemutató. Ugyanis az emléktáblákat is ennek a kutatásnak, Csömöre Zoltán kutatásának alapján állítottuk föl és azok a nevek kerültek föl, amelyeket Csömöre Zoltán kikutatott. Ennek a kutatásnak a másik eredménye ez az este bemutatandó kötet.”

Az első világháborúban több száz nagybecskereki katona esett el a monarchia peremterületein húzódó frontvonalakon. A távoli tájakon eltemetett becskereki katonák neveinek a felkutatása lehetne egy következő kutatás célja.

könyvbemutató
Nagybecskerek
Petőfi Magyar Művelődési Egyesület

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.