Ugrás a tartalomra

Kilencgólos francia siker Montenegró ellen

2022.01.24
22:14
Forrás
MTI
Az olimpiai címvédő Franciaország 36-27-re legyőzte Montenegrót a magyar-szlovák közös rendezésű férfi kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjének harmadik fordulójában, hétfőn a budapesti MVM Dome-ban.

A montenegróiak eleinte létszámfölényes támadójátékkal próbálkoztak, 4-3-ra vezettek, ezután viszont egyre többet hibáztak és öt perccel később már háromgólos hátrányba voltak. Ráadásul ekkor piros lap miatt elveszítették a csapatkapitányukat: Vasko Sevaljević védekezés közben megütötte Nikola Karabatić arcát, ezért zárták ki. Csakhamar a franciák is megfogyatkoztak Vincent Gerard piros lapja miatt.

Az olimpiai bajnok ekkor még nem tudott megnyugtató előnybe kerülni, sőt, a meccs negyedénél támadásban megtorpant, ez rossz lövésekben és eladott labdákban mutatkozott meg. Montenegró egyenlített, majd a franciák az egyre javuló védekezésükre alapozva újra lendületbe kerültek és a szünetben négy góllal jobban álltak.

A francia csapat a második félidő első tíz percében rendkívül összeszedett játékkal döntötte el a találkozót, nyolc góllal elhúzott, és a folytatásban sem hasonlított a játék képe az első félidőben látottakhoz.

A franciáknál Dika Mem, a túloldalon Miloš Vujović volt a legeredményesebb játékos hét-hét góllal. A kapusok közül Wesley Pardin nyolc, Nebojša Simić 12 védéssel zárt.

A középdöntő-csoportokból az első és a második helyezettek jutnak az elődöntőbe, a harmadikok pedig az ötödik helyért mérkőznek. A döntő hétvége meccseit a magyar fővárosban rendezik.

Férfi kézilabda Eb 2022
Franciaország
Montenegró

Kapcsolódó tartalmak

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.