Ugrás a tartalomra

Megújultak a nemzeti közösségek az elmúlt 12 évben

2022.01.25
10:26
Forrás
hirado.hu
A magyar kormány megújította a nemzeti közösségeket az elmúlt 12 évben - mondta a magyar nemzetpolitikáért felelős államtitkár. Potápi Árpád János

Potápi Árpád János azt mondta, 2010-től 2014-ig meghozták azokat a szimbolikus törvényeket, amelyekre egy erős alapot tudtak építeni, majd az ezt követő években már a szülőföldön való boldogulást is támogatni tudták. Közölte azt is, a tematikus évek sorát 2012-ben kezdték: tavaly előtt a nemzeti összetartozás éve volt, tavaly a nemzeti megújulás éve, az idei pedig a cselekvő nemzet éve lesz. Ez azt jelenti, hogy cselekvő nemzetként rengeteg eredményt tudhatunk magunk mögött, de most cselekednünk kell ahhoz, hogy az eredményeinket meg tudjuk védeni – hangsúlyozta az államtitkár. Hozzátette, a legjobb nemzetpolitika egy – gazdaságilag és morálisan is – erős Magyarország felépítése, ahol a közösségek is megerősödnek.

Potápi Árpád János fontos eredménynek nevezte, hogy már mintegy félmillió magyarországi diák látogatott el valamelyik határon túli területre, így a gyerekek tisztában vannak azzal, hogy az ország és a nemzet határai nem esnek egybe. A legnagyobb eredménynek azt tartom, hogy a nemzeti összetartozás érzését a magyar nemzetben az elmúlt években jelentősen meg tudtuk erősíteni – mondta az államtitkár.

Kitért arra is, már mintegy 1,2 millió külhoni vette fel a magyar állampolgárságot, így joguk van részt venni a magyar országgyűlési választásokon. Kérdésre válaszolva kifejtette, a tavaszi országgyűlési választás tétje, hogy folytatódik-e az a nemzetegyesítő munka, amit a kormány 2010-ben kezdett, vagy visszatérés lesz-e a múlthoz, és szétrombolják azt az intézményrendszert, amit ez a kormány létrehozott.

nemzeti közösségek

Most

13:35, Frissítve: 13:44

Folyamatosak a fejlesztések Szabadkán

Az elmúlt időszakban több utca is aszfaltburkolatot kapott, töltetcserét hajtottak végre a szabadkai 1-es számú vízgyárban, valamint az ivóvíz és a szennyvízhálózat bővítésén is dolgoznak. A VMSZ ezt a munkát június 2. után is folytatná.
11:34, Frissítve: 13:47

Kiadós csapadék kellene a földeken

A hirtelen érkezett és tartósan magas hőmérséklet, valamint a csapadék hiánya továbbra is megnehezíti a termelők helyzetét - mondják a Zenta környéki gazdák. Jelenleg a kártevőkkel is fel kell venniük a harcot.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.