Ugrás a tartalomra

A Holdba fog becsapódni a SpaceX egyik rakétája

2022.01.26
13:51
2023.11.02
08:56
Forrás
HVG
Március 4-én a Holdnak ütközik a SpaceX amerikai űripari cég egyik irányíthatatlanná vált Falcon-9-es rakétája, amelyet még 2015-ben indítottak útjára.

A rakéta egy időjárási műhold pályára állításában segített, ám visszahozni már nem tudták. Űrbéli bolyongása már hét éve tart, kilövésekor több mint egymillió kilométeres távolságra vitték, ám annyi üzemanyaga már nem maradt, hogy visszatérjen, emellett a Föld és a Hold gravitációjából sem tudott kilépni.

Elemzések szerint a rakéta január 5-én is elég közel került a Holdhoz, március 4-én viszont bele is fog ütközni. Nagy érdeklődés övezi a rakéta becsapódását, amely nagyjából 9300 km/órás sebességgel halad. A végeredmény értékes adatokkal szolgálhat a Hold felszínéről.

SpaceX
rakéta
Hold
csillagászat

Kapcsolódó tartalmak

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.