Ugrás a tartalomra

Szijjártó: a német-magyar gazdasági együttműködés egyértelmű sikertörténet

2022.01.27
21:56
2022.01.27
22:03
Forrás
MTI
A német-magyar gazdasági együttműködés egyértelmű sikertörténet, amelyet Magyarország kész folytatni függetlenül az új berlini kormánykoalíció összetételétől - közölte Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter.

A magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) évnyitó estjén arról számolt be, hogy a pandémia nyomán új világgazdasági korszak köszöntött be, amelynek Magyarország a nyertesei közé tartozik, ami nem alakulhatott volna így az elmúlt tizenkét év munkája nélkül.

"Ha a magyar gazdaságot a 2008-2009-es állapotában érte volna ez a sok-sok kihívás, akkor összeomlott volna ezek súlya alatt" - jelentette ki.

Hangsúlyozta, hogy a siker alapját az egykulcsos adó bevezetése, a vállalatok terheinek csökkentése adta, ahogy fontos szerepe volt a beruházásoknak, illetve annak is, hogy Magyarország körülbelül két hónappal az európai átlag előtt tudta megnyitni a gazdaságát a járvány idején.

"A vírussal szemben az oltás, a gazdasági válsággal szemben a beruházások jelentették a hatékony választ" - fogalmazott.

Szijjártó Péter szerint a német-magyar kétoldalú kereskedelmi forgalom értéke tavaly meghaladta az 50 milliárd eurót, ezzel pedig rekordot döntött. Magyarországon a német vállalatok alkotják a legnagyobb beruházói közösséget: mintegy hatezer cég 300 ezer embernek ad munkát.

Rámutatott, hogy a jelen formájában 2014 óta létező befektetésösztönzési rendszer keretében eddig 158 német vállalat kapott magyar állami támogatást, aminek nyomán 7,3 milliárd eurónyi beruházást hoztak az országba, több mint 30 ezer munkahelyet teremtve.

Tájékoztatása szerint a járvány kezdete óta 101 német cég hajtott végre beruházásokat Magyarországon 451 millió eurónyi értékben. Ehhez az állam 146 millió euróval járult hozzá, így segítve 59 ezer munkahely megőrzését.

"A világjárvány sem tudta megingatni a német vállalatok és Magyarország együttműködését" - mondta.

Szijjártó Péter végezetül úgy vélekedett, hogy "Európa most nem a legszebb időszakát éli, komoly válságok tesznek minket próbára". Ezzel kapcsolatban pedig leszögezte: Magyarország mindig vesztese volt Kelet és Nyugat konfliktusának, így mindenképp el akarja kerülni a hidegháború kiújulását, ezért fontosnak tartja a nyugodt hangvételt és a pragmatikus, civilizált együttműködést.

A DUIHK mintegy 900 tagvállalatot számlál a gazdaság csaknem összes ágazatában.

Magyarország
Németország
gazdaság
Szijjártó Péter

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.