Ugrás a tartalomra

A magyar kultúra napja Bácsfeketehegyen

2022.01.29
11:36
2022.01.29
17:59
Forrás
Pannon RTV
Első ízben szerveztek ünnepséget Bácsfeketehegyen, a Bányai János Emlékházban a magyar kultúra napja alkalmából. Az eseményen a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületének Percek pillaközén című előadását hallhatta a közönség.

Szarka Hannától Wass Albert A vers című művét hallhatta a közönség.

„Számomra a vers, írta Wass Albert is, hogy nem a harcok árán keletkezik, hanem egy pillanat alatt a végtelenből jön.”

A műsort Hajvert Ákos, a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületének elnöke állította össze. Sopronban láthatta először a közönség, ugyanis az egyesület ott vendégszerepelt a magyar kultúra napján.

„Ebben az összeállításban van mindenféle vers, mindenféle költő. Klasszikus, kortárs, vajdasági és magyarországi költő, sőt még máshonnan a határon túlról is, így azt gondolom, hogy elég tarka összeállítást tudtunk átnyújtani a nézőknek.”

Az ünnepséget hagyományteremtő szándékkal szervezték meg.

Sárközi István, a kishegyesi Községi Képviselő-testület elnöke: „Az épület Bányai János akadémikusnak állít emléket. Részben felújítottuk, részben felújítottuk a szülőházát, részben egy teljesen új épületrésszel bővítettük ki. Most pedig igyekszünk illő és méltó tartalommal megtölteni.”

A kultúra, amely életünk minden szegletében jelen van, valójában az élet művelése - hangsúlyozta beszédében Juhász Bálint, a VMSZ Intéző Bizottságának elnöke.

„Hogyha megbecsüljük az értékeinket, akkor egyrészről gyönyörű és nagy dolgokat tudunk létrehozni, másrészről pedig csodálatos, csillogó tekintetű tehetségeknek tudunk fejlődési lehetőséget biztosítani.”

A mai világban nagyon fontos, hogy kötődjünk valamihez, hogy érezzük az egymáshoz való kötődést, az emberi értékeket - mondta az eseményen Hajnal Jenő, az MNT elnöke.

„Itt, Bácsfeketehegyen a versmondó egyesület, a drámapedagógusok, mindenki megtesz mindent azért, hogy ezek a fiatalok tényleg okos, értelmes felnőttek legyenek. A törődés is a kultúrának egyik nagyon fontos eleme, a hagyományozáson kívül.”

Az esemény iránt nagy volt az érdeklődés, szinte teljesen megtelt a Bányai János Emlékház.

magyar kultúra napja
Bácsfeketehegy
Bányai János Emlékház
Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.