Ugrás a tartalomra

Ma van a rákellenes világnap

2022.02.04
13:45
2022.02.04
20:41
Forrás
Pannon RTV
Évente 30 ezer ember halálát okozzák a daganatos megbetegedések Szerbiában, világszerte pedig 10 millió ember hal meg rákban.

A korai felismerés életet menthet, de Szerbiában olyan is előfordul, hogy az első vizsgálattól a terápiáig 200 nap is eltelik. Ezt mondta a páciensek fórumának vezetője a Politika napilapnak. A 30 ezer halálos eset mellett évente 40 ezer új daganatos megbetegedést állapítanak meg Szerbiában.

A statisztikai adatok szerint Európában Szerbiában halnak meg a legtöbben a rosszindulatú betegségek következtében. A szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy a rák gyógyítható. Ehhez azonban az kell, hogy időben felismerjék a betegséget - emelte ki Ágoston Gabriella, az Egymásért Egyesület alelnöke.

"A tapasztalatok olyanak, hogy a korai felismerés bizonyítottan 90 százalékos felépülést garantál. Ezért a nők, és most már a férfiak esetében is bármilyen daganatos megelőző vizsgálat olyan sikert tud eredményezni, hogy a felépülés minőségi életet képes visszaadni a beteg számára."

A daganatos betegségek felismeréséről és kezeléséről Dr. Bagi Teodóra onkológus beszélt a Közügyekben.

rák
világnap
betegség

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.