Ugrás a tartalomra

„Szív, szeretet és magas szakmai színvonal kell”

2022.02.24
22:15
2022.02.24
22:43
Kisimre Szerda Anna néptáncpedagógus volt a VM4K Csütörtök esték elnevezésű rendezvénysorozat vendége Szabadkán.

Anna elhivatottan a népi hagyományok közvetítője, a népművészetet széles családi körben is hivatásszerűen művelik. Az esten néphagyomány jeles napjairól, kiemelten pedig a farsangról az ehhez fűződő szokásokról és a népművészet közösségmegtartó erejéről beszélgettek. Kiemelte, hogy az oktatóknak kitartóan újszerű megoldásokra kell törekedniük a népi hagyományok oktatása során.

Kisimre Szerda Anna, néptáncpedagógus: „Szívből kell csinálni, szeretetből és magas szakmai színvonalon, mert a gyerekek megérzik. Sokat játszunk és énekelünk a gyerekekkel, amit pedig megtanítunk nekik azt visszaköveteljük. Elvárjuk, hogy ugyanolyan jól megcsinálják, ahogyan mi megmutattuk nekik.”

Kisimre Szerda Anna
VM4K

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.