Ugrás a tartalomra

Nőtt az érdeklődés a Top-Expo iránt

2012.09.08
17:06
Műhelymunkákkal, tombolával, főzőversennyel és különböző szórakoztató tartalmakkal gazdagították a szervezők a 9
Műhelymunkákkal, tombolával, főzőversennyel és különböző szórakoztató tartalmakkal gazdagították a szervezők a 9. Top-Expo szombati programját. A topolyai mezőgazdasági kiállításra és vásárra ma többen voltak kíváncsiak, mint a pénteki nyitónapra. Nem csak a topolyai régióból érkeztek érdeklődők szombaton a Top-Expo-ra. Belgrádi, újvidéki és szabadkai látogatókkal is találkozhattunk a mezőgazdasági kiállításon. „Ezt a hétvégét úgy gondoltuk, hogy itt töltjük egy kicsit. Látnivaló az akad mindig. Nagyon szép szerintem benn a hálában a sok szép kézimunkák, azokat nagyon értékelem, mert nagyon sok munkát igényelnek. A férjemnek pedig a traktorok” - nyilatkozta Bursar Tímea.



A vásár résztvevői innovatív agrotechnikai eljárásokkal, valamint új mezőgépekkel is megismerkedhetnek. Gulyás Géza, topolyai kiállító elmondta: „a gazdákra jellemző az, hogy korszerűsítenek, újítanak? Igen, jellemző. Amint egy kis pénzhez jutnak, és látnak új gépeket, akkor azt megvásárolják.” A kisiparosok és kézművesek is teret kaptak a kilencedik topolyai mezőgazdasági kiállításon és vásáron. „Szőlőket és borokat hoztunk ki, mert főleg azzal foglalkozunk. Gyümölcsöket nem nagyon hoztunk, mert az idei év a gyümölcsökre nem nagyon kedvezett, sajnos a gyümölcsökből nagyon kevés lett” - mondta Mileticki Lazar kiállító. A Top-expo vasárnap délután 17 óráig látogatható, a belépés ingyenes.   Megnyitotta kapuit a Top-Expo (2012-09-08 - 17:15) A nagyobb cégek mellett a kisiparosok és kézművesek is megmutathatják magukat a kilencedik alkalommal megszervezett topolyai mezőgazdasági kiállításon és vásáron. A Top-Expo vasárnap estig várja a résztvevőket. A vásárt a hétvége minden napján ingyenesen látogathatják az érdeklődők. Színes tartalommal és családi programokkal várja a Top-Expo az érdeklődőket a helyi mezőgazdasági középiskola sportcsarnokában. A szervezők idén több újdonsággal igyekeztek vonzóbbá tenni a csaknem egy évtizedes rendezvényt. Ilyen például a főzőverseny, a pálinkavetélkedő, vagy a tó körüli kerékpártúra.



Boros Dénes szervező elmondta: „mi csak regionális kiállítás vagyunk, de függetlenül ettől, Szerbia középső részéből is vannak kiállítóink, Magyarországról is, és van az idén egy szlovákiai kiállítónk. Tehát mondhatjuk, hogy a regionális kiállításból szinte nemzetközivé váltunk.” Idén is a Községi Unió és a topolyai önkormányzat állt a rendezvény mögé. A péntek délutáni ünnepélyes megnyitón először Tóth Tibor, a Mezőgazdasági Középiskola igazgatója, majd Kókai Mernyák Melinda polgármester köszöntötte a vásár résztvevőit. Ezután a Tartományi Képviselőház elnöke szólt az egybegyűltekhez. Pásztor István kiemelte: a topolyai mezőgazdasági vásár a tartomány öt legfontosabb hasonló jellegű kiállításának egyike.„A kiállítás nagy kihívás a kiállítók számára, mert egy adott pillanatban meg kell, hogy mutassák mindazt, amit tudnak. De ugyanakkor a szervezők számára is nagy kihívás és lehetőség, mert a kísérő rendezvények sorába elmondhatják önmagukról, mindazt, amit fontosnak tartanak. Hogy ne csak egy-két napra vonják ide a figyelmet, hanem, hogy itt is tudják tartani az érdeklődőknek a figyelmét.” Az idén a tavalyinál is több, közel 140 kiállító tartotta fontosnak, hogy megmutassa termékeit a Top-Expón. Mint minden évben, most is a mezőgazdasági gépek a legnépszerűbbek a vásár kínálatában. A pénteki nyitó nap után szombaton a színes vásári kavalkád mellett főzőverseny és szakelőadások is várják az érdeklődőket, mindez ingyenesen.
vásár
Topolya
Top-Expo

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.