Ugrás a tartalomra

Népzenétől hangos a kishegyesi Kátai vendégház

2022.02.26
13:34
2022.02.26
17:16
Forrás
Pannon RTV
Kilencedik alkalommal szervezték meg a Vajdasági Népzenész Találkozót, ezúttal Kishegyesen. A kétnapos rendezvényre 60-70 muzsikust várnak.

A legtöbb zenész visszajáró vendég, de vannak, akik először jöttek el, ahogyan az óbecsei Csermely zenekar három fiatal tagja is.

Herbatényi Zalán, Óbecse: „Most valamiért megfogott, szerettem volna kipróbálni, jött a zenekarunknak is több tagja, és szerintem élvezhetőbb, ha többen itt vagyunk.”

A találkozónak a barátkozás és tapasztalatcsere mellett komoly oktatójellege is van. A két tematikus nap közül az elsőn a bonchidai népzenével foglalkoznak, a második napon pedig a vajdasági népzenére koncentrálnak.

Árendás Péter, egyetemi docens, Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem - Népzene Tanszék, Budapest: „Ha az ember nem értelmezi azt, ami a gyűjtéseken, hangfelvételeken hallható, vagy látható a videófelvételeken, akkor sokszor tévedésbe eshet. Azt gondolja valamiről, hogy az az, egy olyan táncnak a zenéje, közben nem, vagy hogy egy odavalósi dallam, közben nem egy odavalósi dallam. Azt gondolja, hogy ami a felvételen hallható, azt készpénznek kell venni, de lehet, hogy az csak alkalmi felállásnak egy más helyszínen készített felvétele, ha ezek az ismeretek nincsenek meg, akkor nagyon sokszor tévedésbe eshet a muzsikus.”

A Vajdasági Népzenész Találkozónak minden évben más település ad otthont. Ezúttal Kishegyesen gyűltek össze a muzsikusok, vajdaság számos településéről érkeztek.

Juhász Gábor, a Juhász zenekar zenekarvezetője: „Annak külön örülök, hogy idén nagyon sok fiatal jött el a találkozóra, újulunk, a felnövekvő generáció jön utánunk. Nekem is vannak itt tanítványaim, másoknak is vannak itt tanítványai, és ők is most már lassan bekapcsolódnak ebbe a mozgalomba, és ők is teljes jogú tagjai a népzenész társadalomnak, ami itt, Vajdaságban működik.”

A találkozó első napján a vonószene kapott főszerepet. A második nap pedig inkább a tamburáról szól.

Kátai vendéhgáz
népzene
Vajdasági Népzenész Találkozó
Juhász Gábor

Most

12:54, Frissítve: 13:09

Biztonságosan két keréken

A biztonságos kerékpáros közlekedésre, valamint a biciklis sport népszerűsítésére hívták fel a figyelmet Szabadka főterén. A Figyelj, hogy lássanak, közlekedj kerékpárral megnevezésű program során általános iskolás gyerekek vehettek részt.
12:11

„Intenzív kampányra kell számítani”

Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában a VMSZ államtitkárairól, a kampányról, valamint szabadkai és országos jelentőségű fejlesztésekről beszélt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.