Ugrás a tartalomra

Sokszor nem kapható, ha pedig van, akkor drága

2022.03.10
13:42
2022.03.12
16:04
Forrás
Pannon RTV
Közel 40 százalékos drágulást tapasztalhattak azok, akik mostanában vásároltak tűzifát.

Az áremelkedés Magyarkanizsa Községben is érezhető. Nemcsak drága, de több fatelepen hiány van a tűzifákból, az illetékesek ezt elsősorban a nyersanyaghiánnyal magyarázzák.

Az elmúlt hónapokban jelentősen megemelkedtek a faárak, emellett pedig nyersanyaghiánnyal is küzdenek a fatelep-tulajdonosok. Az áremelkedést és a hiányt a polgárok is tapasztalják. Míg tavaly 6500 dinárt fizettek egy köbméter kemény fáért, addig az idén egy köbméter tűzifa már 9-9,5 ezer dinár között mozog.

Pavič Sándor, Horgos: „Sokáig nem is lehetett kapni, egy darabig nem volt. Felment az áram, ez pedig automatikusan felvitte a fát is meg mindent, az üzemanyagot is. Sokkal drágább volt, mint tavaly.”

Döme Zoltán, Horgos: „Tavaly 6500 dinárért vettük, most 7200 volt a szerződésben a nyugdíjasoknak. Most meg felemelték 9000 dinárra.”

Molnár Viktória, Horgos: „Drágáljuk, hirtelen mentek fel az árak. Arra számítottunk, mint másik évben, hogy ilyenkor, mikor már vége lesz a szezonnak, akkor olcsóbb lesz, de nem, inkább nagyon felment az ára.”

Az egyik horgosi vállalkozó is foglalkozik tűzifa értékesítésével. Elmondta, leginkább a bükkfát keresik az emberek, viszont most náluk teljes készlethiány van a tűzifát illetően. Balázs Piri Gábor, vállalkozó, Horgos: „Nyersanyaghiány a gond, mert külföldön és mindenfelé is hiány van belőle. Minden, ami fa nyersanyag, azt külföldre szállítják, és ezáltal a tűzifa ára is felment, mivel drasztikus áremelkedések voltak az építőiparban, vasárunál, a faárunál, ami 50,100, 150 százalékos áremelkedést hozott.”

Az illetékes hozzátette, tovább emelkedhet majd a tűzifa ára, amennyiben az ukrán-orosz konfliktus gazdasági hatásai érezhetőek lesznek itt is.

tűzifa
fatelep
Balázs Piri Gábor

Most

12:54, Frissítve: 13:09

Biztonságosan két keréken

A biztonságos kerékpáros közlekedésre, valamint a biciklis sport népszerűsítésére hívták fel a figyelmet Szabadka főterén. A Figyelj, hogy lássanak, közlekedj kerékpárral megnevezésű program során általános iskolás gyerekek vehettek részt.
12:11

„Intenzív kampányra kell számítani”

Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában a VMSZ államtitkárairól, a kampányról, valamint szabadkai és országos jelentőségű fejlesztésekről beszélt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.