Ugrás a tartalomra

Ismét bombariadó volt az Air Serbia egyik járatán

2022.03.15
11:18
2022.03.15
11:34
Forrás
Szerbiai RTV, Kurir
Az utóbbi időben kétszer is volt bombariadó az Air Serbia Moszkvába tartó egy-egy gépén.

Tegnap reggel el sem indult az orosz fővárosba tartó járat, március 11-én pedig pedig már a levegőben volt, amikor jelentették, hogy robbanószert rejtettek el a fedélzetén. Akkor visszafordították a járatot.

A belügyminisztérium illetékesei mindkét alkalommal tüzetesen átvizsgálták a gépeket, de semmit sem találtak. Egyes információk szerint a téves riasztást Ukrajnából jelenthették. Meg nem erősített források szerint ennek az oka az lehet, hogy az Air Serbia és a Turkish Airlines még indít járatokat Moszkvába.

Air Serbia
bombariadó
Moszkva
repülő

Most

07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.