Ugrás a tartalomra

Vendégsikerek a Bajnokok Ligájában

2022.03.16
06:57
Forrás
Pannon RTV
Az Atletico Madrid Manchesterben, a Benfica Amszterdamban harcolta ki a továbbjutást az UEFA Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe.

Kedd este két mérkőzést rendeztek a legrangosabb európai nemzetközi kupasorozatban. Mindkét párharc döntetlenre állt az első mérkőzés után.

A Manchester United az Atletico Madrid csapatát fogadta. A mérkőzést a hazai csapat kezdte jobban és helyzetei is voltak, amiket nem sikerült gólra váltania. A találkozó egyetlen találatát Renan Lodi szerezte a 41. percben. Az Atletico a minimális győzelemmel biztosította a helyét a legjobb nyolc között.

A nap másik mérkőzésén az Ajax a Benficát fogadta. Itt hiába volt előnyösebb helyzetben a portugáliai döntetlen után az Ajax, hiába dolgozott ki az első félidőben számtalan helyzetet, a második félidőben a hazaiak egyetlen védelmi megingása elég volt a Benficának a gólhoz és egyben a továbbjutáshoz.

Ma az utolsó két kiadó hely sorsa is eldől a Bajnokok Ligájában. A Juventus a Villarrealt látja vendégül. Ebben a párharcban még minden lehetséges, mert a csapatok Spanyolországban 1:1-es döntetlent játszottak. A Lille pedig a címvédő Chelseat fogadja. A franciákra nehéz feladat vár, mert az első mérkőzésen Londonban 2:0-ás vereséget szenvedtek.

Bajnokok Ligája
labdarúgás
Atletico Madrid
Manchester United
Ajax
Benfica

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.