Ugrás a tartalomra

A hősökre emlékeztek Padén

2022.03.16
11:07
2022.05.01
18:07
Forrás
Pannon RTV
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc áldozatai és hősei előtt kultúrműsorral tisztelegtek, a Takáts Rafael Magyar Kultúrkör szervezésében.

A római katolikus temető kápolnájában szentmisével kezdődött a megemlékezés, majd koszorúzással folytatódott.

Guba Károly: „Én is magyar vagyok, mint az őseim. Apukám Magyarországon született, habár nem mozdult semerre Padéról, de hat ország állampolgára volt. A magyar nemzet amit csinált 1848-ban az számunkra is nagy dolog.”

Megkoszorúzták a Kultúrkör székhelyének udvarában található Kossuth-szobrot is.

Ripcó Krisztián, a VMSZ padéi helyi szervezetének elnöke: „Tudjuk, hogy az akkori vezetők között is, mint Széchényi, Kossuth voltak eltérések, tehát nem ugyan azt az eszmét vallotta a két vezető, de amikor nemzeti szinten gondolkodtak, annak jövőjét tartották fontosnak, akkor félretudták tenni a nézeteltéréseket és összefogtak.”

A padéi Takáts Rafael Magyar Kultúrkör idén ünnepli fennállásának 26-ik évfordulóját.

Komáromi Róbert, a kultúrkör elnöke kiemelte: „Már a kezdetektől fogva erre építkeztünk, hogy a magyar hagyományokat felelevenítsük és megemlékezzünk olyan személyekről, emberekről, akik a magyar történelmet naggyá tették, a magyar nemzetet oda vezették ahol van.”

Az ünnepi megemlékezést kultúrműsor zárta.

Padé
Ripcó Zoltán
Takáts Rafael Magyar Kultúrkör
Komáromi Róbert
1848-49-es forradalom és szabadságharc

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.