Ugrás a tartalomra

Megújult a zentai Royal Hotel

2022.03.18
14:38
2022.03.19
14:42
Forrás
Pannon RTV
Közel 1,1 millió eurós támogatásból külsőleg és belsőleg is megújult a zentai Royal Hotel. A rekonstrukciós munkálatok a Prosperitati Alapítvány kiemelt jelentőségű nagyléptékű turisztikai fejlesztésének nyertes pályázata által valósulhattak meg.

Magyar Endre szegedi építész tervei alapján 1910/11-ben emelték a mostani épületet, amely akkortájt Magyar Királyi Szállóként volt ismert. Ahogyan a neve is jelezte, abban az időben több neves, ismert ember vette igénybe a szolgáltatásait. A szállodát 2003-ban vásárolták meg a mostani tulajdonosok. Jelenleg 25 fős személyzet lesi a turisták kívánságait.

A szálloda teljes körű felújítása tavaly júniusban kezdődött. Külsőleg és belsőleg egyaránt nagy változásokon esett át, a szecessziós stílusjegyek azonban megmaradtak. A munkálatok a Műemlékvédelmi Hivatallal egyeztetve történtek. A Prosperitati Alapítvány támogatásával megvalósult felújítás 1,1 millió euró értékű.

Szálláskapacitás szempontjából Zenta idegenforgalmában kiemelkedő szerepet játszik a Royal Hotel. A több mint 110 éves épület a mostani beruházással háromcsillagos minősítésből négycsillagossá avanzsálódhat – emelte ki Bicók Róbert, a szálloda igazgatója.

„19 év után idáig jutottunk el a felújításokkal, és a rendezvényekkel, munkánkkal, amivel én úgy gondolom, hogy egy gyönyörű szép épületet alkottunk meg.”

A rekonstrukciós munkálatok a Prosperitati Alapítvány kiemelt jelentőségű nagyléptékű turisztikai fejlesztésének nyertes pályázata által valósulhattak meg.

Juhász Bálint, a Prosperitati Alapítvány ügyvezetője: „Zentán egy a csata köré tömörülő, csoportosuló turisztikai brandépítés kezdődött. Itt a Tisza kikötő-fejlesztési ötlet van, hajózáshoz köthető ötletek vannak és nagyon fontos, hogy minőségi szálláshely kapacitás is rendelkezésre álljon. A Royal Hotel egyik szárnya teljesen elhanyagolódott, inkább munkásszálló jellegű volt. Mára már pedig teljesen felújították.”

A vajdasági közösség elképzelte, hogy mit szeretne, és mit lehetne csinálni, honnan hová lehet eljutni, Magyarországon pedig megvan a politikai stabilitás, az együttműködés akarata és szándéka arra, hogy ezeket a célokat itt Vajdaságban támogatni tudjuk - mondta el köszöntőjében Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója.

„Itt közös gondolkodásról van szó. Nem Budapest akarja megmondani, hogy Szabadka mit csináljon, hanem Szabadka összefogva a vajdasági magyarsággal tűzte ki a saját céljait és Budapest segít ennek a megvalósításában. Ez egy jó recept, ehhez kell az itteni magyarságnak az egysége, ezt biztosítja Pásztor István és kell az otthoni magyarság támogató szándéka, azért mert egy vérből valók vagyunk, együvé tartozunk.”

Hihetetlen nagy jelentőségű a mostani fejlesztés, hiszen azt igazolja vissza, hogy a turizmussal kapcsolatos szándékaink, elképzeléseink életszerűek, másrészről pedig egy 110 éves műemlék jellegű épületet díszített fel, új modern 21. századi tartalommal megőrizvén a szecessziós jellegét - emelte ki ünnepi beszédében Pásztor István a VMSZ elnöke.

„Az emberek két lábbal a földön járnak. Pontosan tudják, hogy hol voltunk, hol vagyunk és azt is tudják, hogy hova tartunk. És ez az utolsó a lendület szempontjából fontos, ahhoz, hogy oda érjünk, ahova tartunk, azt látom, hogy megvan hozzá az akarat és a szándék. Megvan hozzá a közös akarat és megvan hozzá a közösségi cél.”

A turizmus a Prosperitati Alapítvány elmúlt két évében vált kiemelt támogatási területté, mint az általános gazdaságfejlesztési stratégiának egy szakosított változata. 

Az elmúlt években szorosan együttműködtek Zenta község Idegenforgalmi Szervezetével, amelyet a jövőben is folytatni szeretnének, így bővítve szolgáltatásaikat, és megismertetve az itt megszálló vendégeket Zenta szépségeivel. A külföldi és a belföldi turisták is kedvelik a szállodát, a covid-járvány azonban itt is éreztette hatását. A szálloda vezetői most abban bíznak, hogy a külföldiek újra felfedezik Zentát és a Royalt.

A Szerbiában működő 4000 szálloda közül egyébként tavaly a 16. helyen végzett a Royal Hotel, viszont a mostani befejezett átadással minden bizonnyal bekerül az első öt közé – vélik a szakemberek.

Royal Hotel
Bicók Róbert
Hollik István
Pásztor István

Most

16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.
13:46, Frissítve: 13:56

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.
13:34, Frissítve: 13:42

Tornádó söpör végig az USA középső államain

Heves viharok söpörtek végig az Egyesült Államok középső részén kedden kora reggel, órákkal azután, hogy Oklahomában egy tornádó legalább egy ember halálát okozta és két település egy részét elpusztította.
12:54, Frissítve: 16:25

Biztonságosan két keréken

A biztonságos kerékpáros közlekedésre, valamint a biciklis sport népszerűsítésére hívták fel a figyelmet Szabadka főterén. A Figyelj, hogy lássanak, közlekedj kerékpárral nevű programban általános iskolás gyerekek vehettek részt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.