Ugrás a tartalomra

A budapesti BorFolk Zenekar koncertezett Adán

2022.03.20
08:05
2022.03.20
17:25
Forrás
Pannon RTV
A zenés estet a nemrégiben átadott Vadvirág Hagyományápoló Kör székházában tartották meg. Az együttes második lemeze Ez a mámor címmel jelent meg, amelyben Petőfi Sándor folklorizálódott verseit dolgozták fel.

Sok népzenekedvelő gyűlt össze a Vadvirág Hagyományápoló Körben, hogy meghallgassa a budapesti BorFolk Zenekar koncertjét. Az együttes célja az autentikus magyar népzene megőrzése, ezen belül legfőképpen a borral, mulatással, bor mellett való nótázással kapcsolatos népi gyakorlat népszerűsítése. Szűcs Sándor, vezető, BorFolk Zenekar: „Oda-vissza hatás van a népdalszövegeknél, tehát a nép Petőfi énekeit, verseit ráénekelte dallamokra és fordítva is, Petőfi járta az országot és nagyon sok helyen megfordult, nagyon sok népdallal találkozott. Sok időt eltöltött nyilván kocsmákban is, a nép között forgott, és ez az ötlet adott nekünk inspirációt, hogy foglalkozzunk ezzel.”

A Vadvirág Hagyományápoló Kör vezetősége eddig is és a jövőben is arra törekszik, hogy olyan előadókat hívjon meg, akik példaértékűek a közösség számára, ebben az esetben a népzene terén - mondta Resócki Rolland néptáncoktató. „Az idei évben mindenképp szeretnénk megtartani a Tavaszi Fesztivált, végre, a kihagyások után a járvány miatt. Ennek a dátuma június 4-e, amelyre mindenkit szeretettel várunk és invitálunk, valamint a Vadvirág tábort, valamint a további karácsonyi műsort és az évközi programokat.”

Az egyesület tagjai új székházukat igyekeznek olyan tartalmakkal is megtölteni, amelyek nemcsak a népzenét szerető közönségnek érdekesek, hanem mindenki számára kedvelhetők - tette hozzá Resócki Rolland.

BorFolk
Ada
Vadvirág Hagyományápoló Kör
székház
koncert
Resócki Rolland

Most

21:59, Frissítve: 08:00

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.