Egyre mélyebben a zsebünkbe kell nyúlni, ha húst ennénk

Tóvízi Attila az egyetlen ürményházi sertéstenyésztő. Évente mintegy száz hízót nevel fel a saját földjén kitermelt takarmányból. Igény volna jóval többre is, hiszen a dél-bánáti falut egykor nem csak a környező kőolajmezőkről, hanem a jól működő vágóhídjairól is ismerték. Ma viszont már a családi vállalkozásként fennmaradt egyetlen ürményházi vágóhíd nyersanyaggal való ellátása is gondot okoz.

Pintér Lajos: „A hús iránti érdeklődés maradt, nem növekedett. Egyedül a nyersanyagot nekünk nehezebb beszerezni. Mivel, mármint a falunkban is és a környező falvakban, nincs jószág. Lehetséges, hogy a gabona ára miatt, de sokan felhagytak a jószágtenyésztéssel. Úgyhogy rá vagyunk kényszerülve farmokról, ilyen nagyobb farmokról vásárolni. A környéken egy farmon van, az is olyan ötven kilométerre van tőlem. Ez az egy farm van, amiről tudok jószágot vásárolni is. Mivel, ahogy mondtam is, hogy a falukban nincsen egyáltalán. Az utolsó két hónapban senki sem kínált még egyetlen egy sertést sem, vagy ne is beszéljünk marhákról vagy nagyobb jószágokról.”

A sertéshús kiskereskedelmi és a felvásárlási ára is változott. Az áremelkedés azonban nem volt drasztikus, így nem okozott változást a húsárupiacon. A combhús kilogrammonként ára a kiskereskedelemben 550 dinár. A hízó élősúlyú felvásárlási ára pedig hetente változik. Jelenleg kilogrammonkénti 220 dinár körül van. A húsvéti sonka iránt szokásos az érdeklődés.

Pintér Lajos: „A rendes házi sonkának megvan a folyamata, hogy készül el. A sózás négy héttől hat hétig történik - a száraz sózás. Aztán később lemosás és a hideg füst. A hideg füst is úgyszintén legalább két-három hét, és aztán persze természetesen szárítani. Megvan a folyamata és nem olyan egyszerű és gyors az előkészítés. Mármint az ilyen nagyobb cégeknél. Mert van gyors, hogy injektáljuk, egy-kettő megfőzzük és piacra dobjuk.”

Ez a malom, egykor az ürményházi jószágtenyésztés fontos része volt. Egykor itt negyvenen dolgoztak. Ma viszont a sorsára van hagyva, mint ahogy a faluban még megannyi disznóól is.

Bakos Béla, Ürményháza: „Ez az épület az ötvenes években azért lett létrehozva, hogy a jószágtenyésztők segítségét szolgálja. Először is kevés villanyáramú daráló vagy gépesítés létezett, mivel a jószágállomány serkentését kukoricadarával, búzával és hasonlóval, őröléssel tudták véghez vinni. Ez az épület azt a célt szolgálta, hogy segített a termelőknek rendes tápot készíteni nekik. Nagyon nagy segítséget jelentett, hiszen vagy kocsin, vagy biciklin, vagy bármelyik hordozó eszközzel juttatták a gabonát ide őrlésre, és vámot vetettek ki, ez volt a szolgáltatási díj. Ezzel annyira előre haladott a termelés, hogy később már kész tápokkal is tudtunk szolgálni a jószágtenyésztőknek. És gondolom, hogy ez annyira sikeres volt, hogy még a környékről is ide járultak a termelők és hozzánk szerződtek.”

Szabó János is jószágtenyésztéssel kezdte 25-30 évvel ezelőtt. A számos nehéz helyzet és csalódás ellenére kitart a húsipar mellett. 2016 óta családi vállalkozásban sütödét működtet. De további tervei is vannak: kijutni a piacra és egy malacneveldét létrehozni.

Szabó János, Szabó sütöde, Ürményháza: „Az utóbbi pár hónapban nagyon is meglátszik, hogy hiány van a piacon, nincstelenség. Nagyon drága a gabona. Borzasztó drága a kitermelés. Valójában csak azok tartanak jószágot, akik hobbiból, tehát egyszerűen szerelmesek a jószágtenyésztésbe és ezért tartanak. Haszon nincs semmi. Így egy helybeli vágóhíddal úgy tudtuk megbeszélni a dolgot, hogy összefogunk és pár családi foglalkozású farmerokat, úgy Ürményházán és a környező falvakban, hogy megszervezzünk egy olyan malacneveldét, egy olyan programot, ahol le tudjuk vágni is azokat a malacokat, meg tudjuk sütni és a piacra juttatni.

Egy hagyományos dél-bánáti, a húsvéthoz kötődő terméket is szeretne felkínálni a vásárlóknak Szabó János.

„A húsvéti sonkát kenyértésztába készítettük el. Előbb ment a hús pácolása, ami kimondottan pár fajta fűszerrel történt meg. Tíz napig ért, tíz nap után pedig enyhe füstre és füst nélkül, két fajtát készítettünk minden évben. Kenyértésztával bevontuk. A kenyértészta kimondottan komlóval készült és barna lisztből. Ezt sütöttük hat-hét órahosszáig is a kemencében. Mikor megsült a sonka, a tetejét levágtuk, és kitettük meghűlni. Mikor meghűlt, akkor másnap szépen fel lett szelve. Főtt tojás mellé, torma és cibere. A cibere valójába egy aszalt szilvából készült termék. Hasonlít a lekvárra.”

Annak ellenére, hogy már a bánáti falvakban is csak a hagyományőrző rendezvényeken mutatják be a disznótori szokásokat, a falun élő családok asztalán azért az idén is ott lesz a hagyományosan elkészített főtt sonka. Persze ugyanúgy a városok bevásárlóközpontjaiban nyilván elkelnek majd a fóliába csomagolt sonkadarabok is.