Ugrás a tartalomra

Nyílt napot tartottak a magyarkanizsai Tangazdaságban

2022.04.09
14:00
2022.04.09
17:30
Forrás
Pannon RTV
Az érdeklődő diákok és szülők megtekinthették az épületet, meggyőződhettek annak felszereltségéről, és az itt folyó munkálatok állásáról. A magyarkanizsai középiskola tanulói a Tangazdaságban töltik le gyakorlati óráikat.

Nagy volt az érdeklődés a nyílt napon, Vajdaság több településéről is érkezett pályaválasztás előtt álló fiatal.

Pósa Krisztián, Zenta: „Azért jöttem ide, hogy megnézzem, illetve körbekérdezzek, hogy hogy folynak itt a gyakorlatok, illetve, hogy többet megtudjak az autómechanikus és a mezőgazdász szakról.”

A királyhalmi Papdi család több tagja is a magyarkanizsai középiskolát választotta. Legkisebb fiuk, István is mezőgazdasági szakra szeretne iratkozni. Mint mondják, az intézmény gyermekbarát, ami számukra a legfontosabb.

Papdi Nándor, Királyhalom: „Az oktatás színvonalával meg vagyunk elégedve, ugyanis a legidősebb lányunk itt fejezett, ma a doktoriját csinálja Budapesten, a talajtani tanszéken, úgyhogy magától érthetődig, hogy adott elég alapot neki. A másik fiunk másodéves egyetemista, szintén generáció diákja volt.”

A Tangazdaság biztosítja a Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont mezőgazdasági szakát választó tanulóinak a gyakorlati órák letöltését. Itt a diákok megtanulhatják az erőgépek, kapcsolható eszközök használatát, de betekintést nyerhetnek a mezőgazdaság több ágazatába is, valamint a gyakorlati oktatás részese a gyümölcsészet és a kerti vetemények nevelése, palántálása is.

Bajusz Koncz Ágnes, koordinátor, Tangazdaság, Magyarkanizsa: „Segítségül hívtuk az öreg diákjainkat, a negyedikes és harmadikos tanulókat és ők körbevezették a Tangazdaság területén a kisdiákokat és szüleiket. Nagyon boldogan mutatták meg a fóliasátrunkat, a gyümölcsöst a műhelyeket és tényleg örömmel mentek el a gyerekek innen.”

A Tangazdaságban egyébként heti szinten több mint 100 gyerek tölti le a gyakorlati oktatását.

tangazdaság
nyílt nap
Magyarkanizsa

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.