Ugrás a tartalomra

Közérdekű információ – Tavaszi nagytakarítás

2022.05.04
13:56
Forrás
Pannon RTV
A Szabadkai Köztisztasági és Parkosítási Kommunális Közvállalat értesíti a polgárokat,
hogy március 21-e és június 10-e között szervezi meg a tavaszi nagytakarítást.

Az akció ideje alatt a városi, a peremvárosi és a települési helyi közösségekben öt köbméteres konténerekbe helyezhetik el a szilárd és nagyméretű hulladékot a lakosok.

A  hulladékgyűjtőket a programban meghatározott napon minden reggel 8.00 órakor helyezik ki a megadott helyszínre. A megtelt szemetesek elszállítását pedig 13.00 és 15.00, illetve 18.00 és 20.00 óra között végzik. 

Május 5-én, csütörtökön Palicson folytatódik az akció, ahol a Magyar László téren, valamint a Marko Orešković utca és a Pionír fasor találkozásánál helyezik el a nagyméretű hulladékgyűjtőket.

Május 6-án, pénteken ugyancsak Palicson a Bar utca és a Kanizsai út kereszteződésében, illetve a Bohinj és a Trogir utca találkozásánál, továbbá a Ludasi utca és a Horgosi út sarkán, valamint az 50-es és az 51-es új utca kereszteződésében, illetve a Vikend telepen a buszfordulóban helyezik ki a lomtalanításra szolgáló szemétgyűjtőket.

Közérdekű információ
munkaakció
tavaszi nagytakarítás
Szabadkai Köztisztasági és Parkosítási Kommunális Közvállalat

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.