Ugrás a tartalomra

Ismét lesz amerikai nagykövet Budapesten

2022.05.14
12:08
2022.05.14
12:17
Forrás
hvg.hu
David Cornstein másfél évvel ezelőtti lemondása után ismét lesz amerikai nagykövet Budapesten: a Fehér Ház péntek esti közlése szerint Joe Biden David Pressman ügyvédet bízta meg a feladattal.

A Demokrata Párthoz kötődő Pressman 45 éves, számos hollywoodi kapcsolata van, ügyvezető igazgató volt például George és Amal Clooney alapítványában. A nemrég elhunyt Madeleine Albright volt külügyminiszter mellett emberi jogi tanácsadóként dolgozott, Barack Obama elnöksége alatt, 2014 és 2017 között pedig nagyköveti szinten képviselte országát az ENSZ-ben.

A diplomata várhatóan a következő hónapokban kezdheti meg munkáját Budapesten a szenátusi jóváhagyása után. Pressman az emberi jogi és LMBTQ-ügyek szószólója is. Jelenleg Marc Dillard ügyvivő látja el Budapesten az amerikai képviseletet.

Budapest
amerikai nagykövet
Magyarország
Amerikai Egyesült Államok
diplomácia

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.