Ugrás a tartalomra

Szépírásban versenyeztek

2022.05.16
14:46
2022.05.16
17:22
Forrás
Pannon RTV
Első alkalommal tartottak szépíró versenyt a tornyosi Tömörkény és a kevi Móra Tehetségpontok közös szervezésében, a tornyosi Tömörkény István Általános Iskolában.

Az első fordulón 105 diák vett részt 4 kategóriában. A második fordulóban 53 diák versenyzett. Az elsős és másodikos diákok külön kategóriákban, míg a harmadikosok és a negyedikesek egy kategórián belül versenyeztek, emellett az összes felsős osztályt is egy nagy csoportba vonták össze. A verseny megvalósítását a Magyar Nemzeti Tanács, Zenta önkormányzata valamint a Thurzó Lajos Művelődési–Oktatási Központ támogatta.

Perpauer Attila, a tehetségpontok vezetője: „Rendkívül fontos, hogy a szépírás is a mai világban terítékre kerüljön, mert a kézírás nagyon sok kognitív funkciót érint, valamint a térérzéket, a térirányokat is segíti. A gyerekek négy kategóriában versenyezhettek. Ez az év Petőfi éve, ezért az első fordulóban Petőfi verset kellett nekik lemásolni, a második fordulóra pedig a bizottság kiválasztja, hogy kik vehetnek részt, és itt már díjakat is kapnak a gyerekek.”

Tornyos
Kevi

Most

07:31, Frissítve: 07:36

Tankok törtek be Rafah területére

Néhány órája megindult Izrael szárazföldi hadművelete, helyszíni jelentések szerint legalább egy izraeli gépesített zászlóalj behatolt a Gázai övezet déli részébe.
19:37, Frissítve: 07:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.