Ugrás a tartalomra

A Fiat autógyár egyetlen dolgozóját sem bocsátják el

2022.05.17
17:30
2022.05.17
17:38
Forrás
Szerbiai RTV
Az állam mindent megtesz annak érdekében, hogy a munkavállalók számára a legjobb megoldást találják meg, mondta Darija Kisić Kragujevacon.

A munkaügyi miniszter hozzátette, a dolgozókat megismertetik a munkáltató által kínált összes feltétellel és lehetőséggel, az állam pedig igyekszik a számukra legmegfelelőbb megoldást kieszközölni. Kisić szerint a Fiat azon ajánlata, hogy az átmeneti időszakban külföldi gyáraiba küldené a munkásokat dolgozni, - ami egyébként aggodalmat keltett a munkavállalók körében -, csak a munkáltató egy belső felmérése arról, hányan lennének érdekeltek ebben. A szociális programírás időszaka még csak ezután következik. Ezután egyeztetnek a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálattal, majd azután jöhetnek a konkrét és átlátható tárgyalások. Darija Kisić miniszterrel egyébként tegnap Belgrádban is egyeztettek a Fiat dolgozóinak képviselői.

Fiat
Darija Kisić

Most

16:02, Frissítve: 16:26

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.
13:46, Frissítve: 13:56

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.
13:34, Frissítve: 13:42

Tornádó söpör végig az USA középső államain

Heves viharok söpörtek végig az Egyesült Államok középső részén kedden kora reggel, órákkal azután, hogy Oklahomában egy tornádó legalább egy ember halálát okozta és két település egy részét elpusztította.
12:54, Frissítve: 16:25

Biztonságosan két keréken

A biztonságos kerékpáros közlekedésre, valamint a biciklis sport népszerűsítésére hívták fel a figyelmet Szabadka főterén. A Figyelj, hogy lássanak, közlekedj kerékpárral nevű programban általános iskolás gyerekek vehettek részt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.