Ugrás a tartalomra

Magyarország és Lengyelország eddig is számíthatott egymásra

2022.05.17
18:32
Forrás
MTI
Magyarország és Lengyelország eddig is számíthatott egymásra, s nem hagyjuk, hogy éket verjenek közénk.

Ezt jelentette ki Novák Katalin magyar köztársasági elnök Andrzej Duda lengyel köztársasági elnökkel tartott találkozója után kettejük közös sajtóértekezletén Varsóban. A magyar köztársasági elnök elmondta: nem elsősorban diplomáciai lépés, hogy első külföldi útja köztársasági elnökként Lengyelországba vezetett, hanem magától értetődik, az ezeréves barátságból következik, és abból is, hogy a lengyelek és a magyarok értékeikben a mai napig közel állnak egymáshoz. Mindketten hasonló alapokon állunk, fontos számunkra a keresztény meggyőződés, a hit, a hagyományos családok védelme és nemzeteink érdekei - hangsúlyozta Novák Katalin.

Magyarország
Lengyelország
Novák Katalin
Andrzej Duda

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.