Ugrás a tartalomra

Őrizetbe vették az egyik biztosítócég munkatársát

2022.05.19
16:21
Forrás
Szerbiai RTV
A kruševaci fiókintézetben dolgozó nő a gyanú szerint 23 810 eurót tulajdonított el magának és ezzel megkárosította az ügyfeleit.

Az 1980-as születésű M. B. két ügyfél esetében életbiztosításra vonatkozó szerződést kötött, azzal vádolják, hogy esetükben 2010 és 2020 között havonta 220 eurót vett fel életbiztosítási díj megfizettetéseként - közölte a belügyminisztérium. A gyanúsított ezeket az összegeket nem fizette be a biztosító számlájára, mint állítják, csak részben.

letartóztatás
biztosító

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.