Ugrás a tartalomra

Negyven év után újra magyar tisztségviselő lesz az ENSZ Közgyűlésének elnöke

2022.06.07
18:03
Forrás
Közlemény
Egy magyar tisztségviselő, Kőrösi Csaba lesz idén szeptembertől egy éven át az ENSZ Közgyűlésének elnöke, ami nagy megtiszteltetés és egyben óriási lehetőség is Magyarország számára - jelentette be Szijjártó Péter.

A magyar külgazdasági és külügyminiszter azután jelentette be a hírt, miután az ENSZ Közgyűlése közfelkiáltással megválasztotta a 77. ülésszak elnökét New Yorkban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy teljesen új világrend van kialakulóban, amely komoly kihívásokat jelent a nemzetközi közösség számára, ilyenkor pedig jelentős szerepe van a nagy nemzetközi szervezeteknek, amelyek platformot biztosítanak az államok közötti egyeztetésekre.

ENSZ közgyűlés
elnök
Kőrösi Csaba

Most

17:17, Frissítve: 18:26

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.
13:46, Frissítve: 16:59

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.