Ugrás a tartalomra

Kreml: Kína jogosnak minősítette Oroszország nemzeti érdekek védelmében tett lépéseit

2022.06.15
20:14
Forrás
Hirado.hu, MTI
Vlagyimir Putyin orosz elnökkel egyeztetett telefonon a kínai elnök.

A kínai külügyminisztérium közleménye szerint Hszi Csin-ping kijelentette, Kína kész a továbbiakban is hozzájárulni az ukrajnai helyzet megfelelő rendezéséhez. Peking tartózkodik Oroszország Ukrajna elleni támadásának elítélésétől, és több alkalommal tiltakozott a szankciók alkalmazása ellen. A kínai elnök úgy értékelte, hogy a zűrzavarral és változásokkal teli globális környezetben a kínai-orosz kapcsolatok megőrizték fejlődési lendületüket. A két ország közötti kereskedelem stabil ütemben halad előre – tette hozzá. Kína kész előmozdítani az Oroszországgal folytatott pragmatikus együttműködést. A kínai elnök reményét fejezte ki, hogy Kína a továbbiakban is számíthat az orosz fél támogatására egyebek mellett olyan kulcsfontosságú érdekeket és kérdéseket illetően, mint a szuverenitás és a biztonság, és kész viszonozni a támogatást e területeken.

A Kreml sajtószolgálata azt közölte a szerdai telefonbeszélgetéséről kiadott tájékoztatójában, hogy Kína jogosnak minősítette Oroszországnak a nemzeti érdekek védelmében tett lépéseit a kívülről érkező kihívásokkal szemben. A két vezető az orosz elnöki hivatal közleménye szerint megállapította, hogy Moszkva és Peking csakúgy, mint korábban, közös vagy nagyon közeli álláspontot vall a nemzetközi politikában, következetesen védi a nemzetközi jog alapelveit, és a nemzetközi kapcsolatok valóban többpólusú és igazságos rendszerének kiépítésére törekszik. A felek megállapodtak, hogy az „illegitim nyugati szankciók” miatt súlyosbodott helyzetben bővítik együttműködésüket az energetikában, a pénzügyekben, az iparban, a közlekedésben, illetve más területeken is. Megvitatták a kétoldalú kereskedelmi és gazdasági együttműködés kilátásait, amelynek nagyságrendje idén rekordot fog dönteni.

A két elnök megvitatta Oroszország és Kína katonai haditechnikai kapcsolatainak továbbfejlesztését.

Vlagyimir Putyin
Hszi Csin-ping
Kína
Oroszország
ukrajnai háború

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.