Ugrás a tartalomra

Az éghajlatváltozás veszélyezteti egyes költöző madarak élőhelyét

2022.06.18
07:17
Forrás
elobolygonk.hu
Az éghajlat megváltozása veszélyezteti egyes költöző madarak élőhelyét az Atlanti-óceán keleti vidéke fölött húzódó vándorútvonalaik mentén - ez derült ki a német, dán és holland részvételű Watt-tengeri Együttműködés kutatásából.

Északnyugat-Európában a legnagyobb gondot a tengerszint emelkedése jelenti. A dán, német és holland partok melletti Watt-tenger jelentős forgalmi csomópont a vándormadarak útvonalán. Az UNESCO világörökségi listáján is szereplő tengeren vándormadarak milliói állnak meg táplálkozni az Afrika és az északi sarkvidék közötti útjuk során. A Watt-tengeren a vízszint emelkedése mellett egyre inkább a szélsőséges időjárási jelenségek, például a heves esőzések és viharok is megzavarják a madarakat a pihenésben és a költésben.

Az éghajlatváltozás kedvezőtlen hatásai már Nyugat-Afrikában, a költöző madarak legjellemzőbb telelőhelyén is észlelhetők a talajerózió formájában, bár ott ehhez más tényezők – köztük a túlhalászás, a hajóforgalom és a fakitermelés – még nagyobb mértékben hozzájárulnak.

A Watt-tengeri Együttműködés kutatói 2014 óta háromévente megszámlálták a költöző madarakat az Atlanti-óceán keleti vidékén vezető vándorútvonalakon. A 2020-as számlálás eredményei szerint a 83 megfigyelt vándormadár-populáció nagyjából felénél az állomány emelkedett, 16 százaléknál nem változott, 30 százalék esetében pedig csökkent az utóbbi évtizedek számaihoz viszonyítva.

A költöző madarak évezredek óta meghatározott időpontokhoz alkalmazkodnak. A klímaváltozás miatt viszont a tavasz, vele együtt a hóolvadás, valamint a rovarok kikelése az északi sarkvidéken már korábban kezdődik. Emiatt kedvezőtlenebbé váltak a körülmények a fiókák kiköltésére és felnevelésére.

éghajlatváltozás
madár
tudomány

Kapcsolódó tartalmak

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.