Ugrás a tartalomra

Húszéves a Nemzetközi Karnevál Pancsován

2022.06.19
12:32
2022.06.19
17:47
Forrás
Pannon RTV
A Pancsova Barátai Egyesület már évek óta az Európai Karneváli Városok Szövetségének tagja, ezáltal pedig lehetőség nyílik arra, hogy rendezvényükön külföldi csoportok is részt vegyenek.

Két évtizeden át a nyár elején Pancsova a karnevál városává alakul. Szlovéniából, Horvátországból, Montenegróból, Észak-Macedóniából, Olaszországból, Malajziából és Kubából is érkeztek csoportok. Persze helyi együttesek is képviseltették magukat.

Damir Bakica, Montenegró: „Mi a Maškare nevű civil szervezet tagjai vagyunk, amely nyolc éve létezik. Bekapcsolódtunk az eseménybe, nyolc évvel ezelőtt voltunk itt első alkalommal a karneválon, amely - mondhatom - valóban mindig nagyon jól szervezett. Valamikor nagyobb méretű volt mint most, de ez van.”

Boris Matijević volt a karneválmester. Ő volt az, aki megnyitotta a Pancsovai Nemzetközi Karnevált. Idén is elégedetten állt a felvonulók élén.

„A Karnevál örökös. Nézzék csak meg, mennyi embert gyűjt egybe. Mindenki örül. Egyszerűen, ez egy olyan esemény, amely mosolyt csal a mogorva emberek arcára is, ezért ezt őrizni kell.”

A Pancsova Barátai Egyesület önkéntesei húsz éve odaadóan dolgoznak azon, hogy Pancsovának egy nemzetközi rendezvényt biztosítsanak.

Zorana Vladu, az egyesület elnöke örömét fejezte ki, hogy idén is sikerült szép számban idevonzani a résztvevőket.

„Idén a barátság és az együttműködés erejét ünnepeljük az emberek között, a polgártársaink, a karneváli csoportok, önkéntesek és mindazok között, akik hozzájárultak ahhoz, hogy a karnevál húsz éven át fennmaradjon.”

A Pancsovai Nemzetközi Karnevált idén is számos rendezvény kísérte több helyszínen a városban. A karneváli eseményt a kubai Cubalcanica és a Van Gogh együttes koncertje zárta.

Nemzetközi Karnevál
Pancsova
Pancsova Barátai Egyesület
Európai Karneváli Városok Szövetsége

Most

07:31, Frissítve: 07:36

Tankok törtek be Rafah területére

Néhány órája megindult Izrael szárazföldi hadművelete, helyszíni jelentések szerint legalább egy izraeli gépesített zászlóalj behatolt a Gázai övezet déli részébe.
19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.