Ugrás a tartalomra

„Ballag már a vén diák tovább, tovább”

2022.06.23
19:07
2022.06.23
20:30
Forrás
Pannon RTV
Ünnepélyes rendezvény keretében búcsúztak el iskolájuktól a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium negyedikes diákjai. Az intézmény 221 tanulója közül idén 53-an vettek búcsút a gimnáziumtól.

Az angol szakos Kerekes Anita a már nagy izgalommal tervezgeti tanulmányainak folytatását, a gimnáziumban szerzett élmények maradandóvá váltak számára: Az elmúlt négy évben nagyon sok mindenen mentünk keresztül, mint osztály és nagyon megható ez az ünnepség és szerintem nagyon sok emlékkel fogunk távozni ebből az iskolából, nyilván pozitív és negatívval is, viszont többségben vannak a pozitív élmények.

A szintén angolos Bencsik Lea számára kinyílt a világ a gimnázium megkezdésével: Igazából én középiskolában nyíltam meg az emberek felé, akkor szabadultam fel. Ez az osztály nagyon jó környezet volt számomra és esélyt adott arra, hogy megismerjek olyan embereket, amilyen én vagyok és hogy együtt koncentrálhassunk a tovább tanulásra és szeptembertől sokan megyünk Budapestre. Én például pszichológiát fogok tanulni az ELTE egyetemen.

Az idei végzősök számára nagy kihívást jelentettek a gimnáziumban töltött évek, ugyanis a járványhelyzet nagyban megnehezítette a tanulmányaikat, valamint több élménytől és kirándulástól is megfosztotta a tanulókat - mondta Nagy Tibor az intézmény igazgatója: Meg kellett, hogy birkózzanak az új anyaggal tanárok és osztálytársak nélkül. Sok minden, ami jár a gyereknek, a kirándulások, közös bulik, karácsonyok, húsvétok, iskolanap, sportnap, azok az ő életükből sajnos kimaradtak, de mindez mellett megállták a helyüket és nagyon büszke vagyok rájuk. Ezt bizonyítja az, hogy több országos és nemzetközi versenyeken nemhogy részt vettük, hanem első helyet hoztak el, tehát örökítettük iskolánk hírnevét. Tehát minden nehézség ellenére ezek a gyerekek képesek voltak.

A kiüresedett és csendes osztálytermek nem maradnak sokáig betöltetlenül. Őszre már új diákok koptatják a padokat, akik angol, német, sporttagozatra és színművészeti és audiovizuális jelentkezhettek.

Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium
ballagás

Most

12:54, Frissítve: 13:09

Biztonságosan két keréken

A biztonságos kerékpáros közlekedésre, valamint a biciklis sport népszerűsítésére hívták fel a figyelmet Szabadka főterén. A Figyelj, hogy lássanak, közlekedj kerékpárral megnevezésű program során általános iskolás gyerekek vehettek részt.
12:11

„Intenzív kampányra kell számítani”

Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában a VMSZ államtitkárairól, a kampányról, valamint szabadkai és országos jelentőségű fejlesztésekről beszélt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.