Ugrás a tartalomra

Az oktatás volt a fő téma az MNT ülésén

2022.06.24
13:08
2022.06.24
16:17
Forrás
Pannon RTV
Egyelőre nem tudni, el kell-e halasztani a novemberre tervezett nemzeti tanácsi választásokat - erről beszélt az MNT elnöke a mai ülés bevezetőjében. Hajnal Jenő elmondta, augusztusra várható az erre vonatkozó döntés.

A Magyar Nemzeti Tanács ma tartotta 31. rendes ülését, amelyen többségében oktatási kérdéseket vitattak meg a tanácsnokok.

Az elmúlt hetekben felröppent a hír, hogy az októberben esedékes népszámlálás miatt elhalaszthatják a közvetlen nemzeti tanácsi választásokat, mivel azok kampányeseményei egybeesnének a hivatalos felméréssel. Erre reagált az MNT elnöke az ülés legelején. Hajnal Jenő elmondta, mivel a szerb kormánynak továbbra is technikai mandátuma van, a lehetőségek korlátozva vannak. Kiemelte, a nemzeti tanácsi választások kiírásának időpontjáig, tehát augusztus elejéig tudni fogják, hogy lesz-e novemberben MNT választás.

„A Magyar Nemzeti Tanács a tárgyalások folyamán mindig a tanácsok legitimitásának és megőrzéséért szállt síkra, a folyamat teljes jogszerűségét követeli meg, és amely jelen pillanatban a választások őszi időpontjának betartását jelenti.”

Az ülésen megvitatták és elfogadták a vajdasági középiskolák első osztályába beíratható tanulók létszámára vonatkozó napirendi pontot is. Kétezer férőhely van 1200 magyar ajkú diák részére. Az ellenzéki képviselők szerint nem kellene újabb szakot nyitni például a szabadkai Kosztolányi Dezső Gimnáziumban, mert az elvonja a fiatalokat a többi gimnáziumtól. Baráth Gábor Gergely, az MNT oktatási bizottságának elnöke felszólalásában nyomatékosította: egy jó beiskolázási tervről van szó.

„Néha szükségesek új szakok is, itt két új szakról beszélünk, szerintem ez mind a választási lehetőséget a gyerekeknek, illetve magát a szakok minőségét is javítja, tény, hogy kevesebb nyolcadikos van, mint ahány férőhely, de én ezt nem látom negatívumként, hiszen pont ennek az eredménye az, hogy van lehetőségük választani a gyerekeknek és nem kell nekik csak néhány szak közül választani.”

Kilenc általános iskolai és egy gimnáziumi tankönyvet hagyott jóvá a Magyar Nemzeti Tanács. Petkovics Márta, az oktatási bizottság tagja részletesen beszámolt az elmúlt időszakban elért eredményekről.

Petkovics Márta, tag, Oktatási Bizottság, MNT: „178 tankönyv készült el az elmúlt időszakban az új tanterv szerint, ebből 65 általános iskolai, 80 tankönyv pedig a középiskolai tanulók számára. Örömmel közlöm, hogy véglegesen letudjuk a teljes általános iskolai tankönyvcsomagot, ugyanis a nyolcadikos nyelvtankönyv is meg fog jelenni szeptemberre.”

Nyolc általános iskola esetében támogatta a 15 főnél kisebb létszámú elsős osztályok megnyitását a Magyar Nemzeti Tanács, többek között Nagykikindán, Újvidéken,Temerinben, Gomboson, Padén, Szajánban, Bácskertesen és Doroszlón. Az ülésen 126 napirendi pontot vitattak meg a tanácsnokok.

Augusztusra dőlhet el véglegesen, hogy novemberben megtartják-e a nemzeti tanácsi választásokat - erről beszélt a Magyar Nemzeti Tanács ülésén Hajnal Jenő. Az MNT elnöke az oktatási kérdésekről is nyilatkozott a Pannon Televíziónak.

Magyar Nemzeti Tanács
oktatás
Petkovics Márta
Hajnal Jenő
tankönyv
iskola
Baráth Gábor Gergely
Kálló Béla
Mengyán Pletikoszity Ildikó
általános iskola
középiskola

Most

07:31, Frissítve: 07:36

Tankok törtek be Rafah területére

Néhány órája megindult Izrael szárazföldi hadművelete, helyszíni jelentések szerint legalább egy izraeli gépesített zászlóalj behatolt a Gázai övezet déli részébe.
19:37, Frissítve: 07:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.