Ugrás a tartalomra

Megállapodás a Szerb Pravoszláv Egyház és Montenegró között

2022.06.30
16:27
Forrás
Szerbiai RTV
Megszületett az elvi megállapodás a Szerb Pravoszláv Egyház és Montenegró közötti alapszerződésről.

Erről számoltak be találkozójukat követően Porfirije szerb pátriárka és Dritan Abazović montenegrói kormányfő. A két fél közötti alapszerződés szövegét összehangolták, de ezt a Szerb Pravoszláv Egyház Zsinatának még jóvá kell hagynia, a dokumentum aláírására csak ezt követően kerülhet majd sor. Porfirije szerb pátriárka szerint fontos, hogy az egyháznak tisztelnie kell annak az országnak a törvényeit, ahol működik. A felek közötti szerződés pedig tartalmazza az állam kötelezettségeit az egyház felé, ami fordítva is igaz. Dritan Abazović szerint Montenegró világi állam, így pedig, ha minden a tervek szerint halad, akkor a két fél közötti alapszerződés a kölcsönös tisztelet jegyében fog megvalósulni. A dokumentumot a tervek szerint Montenegróban írják majd alá a felek.

Szerb Pravoszláv Egyház
Montenegró

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.