Ugrás a tartalomra

Jó ízek, jó szomszédok

2022.07.13
14:34
Forrás
Közlemény
Lezárult egy határon átívelő IPA-projektum, a záró konferenciára Bácsfeketehegyen került sor. A projektum összértéke közel félmillió euró, amit az idegenforgalom fejlesztésére és a helyi termékek népszerűsítésére fordítottak.

A magyarországi Szank és Bácsfeketehegy közösen vettek részt egy IPA projektumban, amely összértéke megközelíti a fél millió eurót. Magyarországi részről még 4 kisebb település vett részt a projektumban, amely célja a turisztikai lehetőségek feltérképezése, fejlesztése, és ehhez kötődően a helyi termékek fókuszba helyezése. A projektum keretében számos eszközbeszerzés valósult meg, de emellett tanulmányutakat, rendezvényeket és edukációkat realizáltak a határ mindkét oldalán. A HUSRB/1903/31/0066-10 elnevezésű projektumnak másfél éves futamideje volt, és a közelmúltban tartották meg a zárókonferenciáját. Erre Bácsfeketehegyen, a Bányai János Emlékházban került sor, és jelen volt a projektcsapat mindkét országból. Az esemény vendégei között volt Ótott Róbert, tartományi mezőgazdasági titkárság helyettes titkára, Marko Lazić, Kishegyes község polgármestere, Sándor István alpolgármester, Sárközi István, a községi képviselő-testület elnöke és Bojtos Béla bácsfeketehegyi tanácselnök. A konferenciát házigazdája Balassa Endre, Topolya Község Fejlesztési Társulásának vezetője volt, ugyanis is társulás is részt vett a projektum kivitelezésében.

Magyarországi részről Varga Ferencné, Szank polgármestere elmondta, hogy nagyon sok feladat valósult meg a projektum keretén belül. Többek között feltérképezték a helyi termelőket és elhelyezték őket egy turisztikai térképen. Számos rendezvényen vettek részt, ahol a helyi ízeket, termékeket népszerűsítették, és a településeket népszerűsítő kiadványokat adtak ki. Tanulmányutak során más települések pozitív példáit ismerhették meg. A polgármester nagyon eredményesnek ítélte meg a projektumot, ami eredeti célja mellett a két település közti kapcsolatot is tovább erősíti.

Bácsfeketehegyen is számos eredményt sikerült megvalósítani a projektum keretében, számolt be Kerekes Zoltán, a projekt vajdasági koordinátora. Az itteni eszközbeszerzés kiterjedt fesztiválokon használt sátrak, padok beszerzésére, de emellett gyümölcs szárító-aszaló, őrlő és csomagoló gépeket szereztek be az Izida Anya- és Gyermekvédelmi Egyesület számára. Ezt a község többi polgára is használhatja, akárcsak az okos padokat, amikből négyet helyeztek ki a község területén. Az itteni csapat is számos rendezvényen vett részt, melyeken a helyi termelők termékeit, és a helyi ízeket népszerűsítették. A gyerekek számára játékos vetélkedőket szerveztek, amely során ők is megismerhették a termelőket és termékeiket. Ugyancsak tanulmányutakon vettek részt, hogy megismerjenek más példákat és helyben alkalmazzák. Kerekes is sikeresnek ítélte meg a projektumot, aminek köszönhetően komoly előrelépéseket sikerült elérni.

IPA-projekt

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.