Ugrás a tartalomra

Marad az árstop Szerbiában

2022.07.29
09:44
Forrás
Szerbiai RTV
Még legkevesebb egy hónapig biztos érvényben marad az alapvető élelmiszerekre vonatkozó árstop - erről döntött a szerb kormány.

Az árbefagyasztás az 1 kilogramm kiszerelésű, valamint az 5 és 10 kilogrammos csomagolásban árusított kristálycukorra, 5 kilogrammig a T-400-as és T-500-as lisztre és az 1 literes napraforgóolajra is vonatkozik. Változatlan áron kell kínálni a sertéscombot és a csirkehúst és a 2,8 százalék zsírtartalmú pasztőrözött tejet is.

Azt is megszabták, hogy a beszállítók kötelesek a megadott kiszerelésekben biztosítani a fent említett termékeket. Az ülésen szó volt arról is, hogy a gáz árát is szinten tartják, annak érdekében, hogy ne a fogyasztók fizessék meg azt, ha a világpiaci ára elszállna ennek az energiahordozóknak. A szerb kormány először a tavalyi év végén döntött úgy, hogy a szociálisan legkiszolgáltatottabbak és a piac védelme érdekében a 2021. november 15-i szintre korlátozza az olaj, a liszt, a cukor, a tej és a sertéscomb árát.

árstop
szerb kormány

Most

21:59, Frissítve: 08:00

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.