Ugrás a tartalomra

Újvidéken emlékezett Szerbia a Vihar hadművelet áldozataira és az elüldözöttekre

2022.08.04
22:08
2022.08.05
15:25
Forrás
Pannon RTV
A 27 évvel ezelőtti horvát katonai akcióban mintegy 200-250 ezer szerbet üldöztek el szülőhelyéről, közel kétezer személy pedig életét vesztette vagy eltűnt.

A Vihar fedőnevű hadművelet szerb áldozatairól való országos, központi megemlékezést Újvidéken rendezték meg csütörtökön este. A 27 évvel ezelőtti horvát katonai akcióban mintegy 200-250 ezer szerbet üldöztek el szülőhelyéről, csaknem kétezer személy pedig életét vesztette vagy eltűnt. Jugoszlávia szétesésekor Horvátországban félmilliónál is több szerb élt. Ők az úgynevezett Krajinában laktak. Ezen a területen jött létre a Krajinai Szerb Köztársaság. A szakadárok ellen 1995. augusztus 4-én indította meg a Vihar, vagyis Oluja nevet viselő hadműveletet a horvát hadsereg. Krajina etnikai képe megváltozott: a szerbek zöme elmenekült.

A megemlékezés elején Porfirije szerb pátriárka tartott szertartást a halottak lelki üdvéért, majd beszédet mondott. Hangsúlyozta, hogy a jelenlevőknek hasonló az élettörténete, hiszen sokan közülük sietve, mindent hátrahagyva, rendkívüli járatokkal érkeztek Bácskába. A pátriárka elmondta, az ő családja is hasonló módon került ebbe a vendégszerető tartományba, mégis békességre intett mindenkit. „Százszor is megismétlem, hogy ne legyünk haragtartók, mert a haragtartás hatalmába kerítene bennünket. A harag, a gyűlölet éppen minket törne össze, legyengítene bennünk minden Istentől kapott alkotói képességet. Mindig Isten fiára kell gondolnunk, a legártatlanabbra, akit keresztre feszítettek. Ne feledjük, mit mondott a mennyei Atyának a kereszten: Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!”

A Boszniai Szerb Köztársaság és Szerbia himnusza után a ma már Újvidéken élő Sanja Vulić osztotta meg szomorú emlékeit, aki a Vihar hadművelet idején csupán 12 éves volt. Családjának egy óra alatt kellett összecsomagolnia a legszükségesebbeket, és elhagynia szülőföldjét. Milorad Dodik, a bosznia-hercegovinai elnökség szerb tagja a Vihart népirtásnak és etnikai tisztogatásnak, valamint „a szerbektől való végső megszabadulásnak” nevezte. „De a krajinai szerbek mégsem tűntek el, gyökeret eresztettek lassan itt, Szerbiában, a Boszniai Szerb Köztársaságban, ahol mintegy 56 ezren vannak. Lassan lábadozunk. Tudjuk, meggyőződésünk, hogy csakis egyesülve, összefogva tudjuk őrizni az emlékeket. Csak ilyen módon élhetünk, emelkedhetünk fel, és mondhatjuk, hogy egységes nép vagyunk.”

Aleksandar Vučić beszédében nehezményezte, hogy Szerbiában majdnem 18 évig hallgattak erről a szégyenletes eseményről, és ezzel saját népükben ébresztettek bűntudatot. Hozzátette, pedig az ő bűnük csak az volt, hogy szerbek voltak, és szülőföldjükön szerettek volna maradni. „Ma el kell mondani, hogy nincs több hallgatás, és hogy mi mindannyian tanúsítjuk, nem lesz több ilyen bűncselekmény. Ez a legszentebb kötelességünk, amiről nem fogunk lemondani. De ezt nem könnyű teljesíteni. A népünk nevét sokszor változtatták, attól függően, ki honnan származott. Átkereszteltek bennünket horvát szerbeknek, bosnyák szerbeknek, montenegrói szerbeknek neveztek, most pedig koszovói szerbeknek neveznek bennünket. Pedig mi mindig csak egyszerűen szerbek akartunk lenni, tekintet nélkül arra, honnan származunk.”

A megemlékezést zeneszámok, versek és színpadi jelenetek tették még emelkedettebbé.

Vihar hadművelet
megemlékezés
Aleksandar Vučić

Most

16:43, Frissítve: 16:57

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.
16:26

Így várja Budapest a kínai elnököt

Belgrádból Budapestre repül a kínai elnök. Hszi Csin-ping péntekig tartó látogatása során kétoldalú politikai, gazdasági és nemzetközi kérdésekről tárgyal Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Sulyok Tamás köztársasági elnökkel.
15:19, Frissítve: 15:32

Ahol a kihívásból játék lesz

Labdarúgás, röplabda, sakk – ezekben a kategóriákban mérhették össze tudásukat középiskolás diákok és egyetemi hallgatók Szabadkán. Sportnapot tartottak a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói.
13:35, Frissítve: 15:51

Folyamatosak a fejlesztések Szabadkán

Az elmúlt időszakban több utca is aszfaltburkolatot kapott, töltetcserét hajtottak végre a szabadkai 1-es számú vízgyárban, valamint az ivóvíz és a szennyvízhálózat bővítésén is dolgoznak. A VMSZ ezt a munkát június 2. után is folytatná.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.