Ugrás a tartalomra

Ingatlanhoz kötődő peres eljárás nem indult Temerinben, amióta az adás-vételi szerződéseket a közjegyző hitelesíti

2017.08.18
08:29
2024.03.19
08:32
Temerinben ingatlanvásárlással kapcsolatosan egy peres eljárás sem volt azóta, amióta az adás-vételi szerződéseket a közjegyzői hivatal bonyolítsa le.

Miavecz Béla szerint ez azt bizonyítja, hogy helyes döntés volt ezen eljárásokat kivonni a bíróság tevékenységei közül. A temerini közjegyző elmondta azt is, hogy március elsejétől az adás-vételi szerződéseket úgynevezett szolemizációval, azaz jóváhagyással hitelesítik. Ez azt jelenti, hogy a szerződés felolvasása mellett a hivatalnok felhívja az ügyfél figyelmét arra, hogy milyen jelentősége és milyen jogi következményei vannak az aláírt dokumentumnak.

Előtte a bíróságokon az iratokat csak lepecsételték, így utólagosan sokan hivatkoztak arra, hogy nem olvasták el a szerződéseket. Ez most nem fordulhat elő, mivel a közjegyzőknek azt is meg kell állapítaniuk, hogy az ügyfelek nincsennek befolyásoltság alatt. Miután a közjegyzői hitelesítés megtörténik, a magánokirat visszavonhatatlanul közokirattá válik, ami minden tulajdonjogot a vevőre ruház át.

Ingatlavásárláskor nagyon fontos, hogy a közjegyzői hitelesítés alatt elhangzó utasításokat is figyelembe vegyük: az adás-vétel ugyanis jogi szempontból zárul le a szerződés hitelesítésével. A vásárolt ingatlant ezt követően át kell telekönyveztetni, illetve a hozzá tartozó járulékokat és közműszámlákat is át kell íratni az új tulajdonos nevére.

adás-vétel
bíróság
ingatlan
közjegyző

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.