Ugrás a tartalomra

Jóval kevesebb migránst lehet látni Majdányon és Rábén, elrejtőzhettek a házakban

2022.08.13
13:41
2022.08.13
15:57
Forrás
Pannon RTV
Alig lehetett látni migránst szombat délelőtt Majdányon és Rábén. Csak kisebb csoportok járták a szerb-magyar-román hármashatár mentén fekvő településeket. A helyiek szerint ennek ellenére még mindig sok a migráns.

A helyiek szerint az illegális bevándorlók valószínűleg elbújtak az elhagyatott házakban.

Házakba törnek be, ablakokat vernek szét - panaszkodnak a helyiek. Sokan berácsozzák ablakaikat, így védekeznek a betörésektől.

„El kell ezt intézni, nem lehet ezt másképp. Csoda az, amit itt művelnek. Az összes házat lebontják, a kerítéseket is.”

„Megint sokkal többen vannak, mint ahogy kellene. Most már megint mennek be a házakba. Nemrég volt itt egy rábéi ember, a szomszédom, hozzá most már az utóbbi három hétben háromszor bementek. Szemetelnek, mint látják a faluban.”

Ennek ellenére stábunk csak kisebb migránscsoportokkal találkozott Majdány és Rábé központjában. Három fiatal épp a két falu egyetlen boltjából érkezett. Ők is az Európai Unió területére szeretnének jutni, azonban a határrendészet mindig megakadályozza az illegális átlépésüket.

„ Németországba megyek. Palesztinai vagyok. A román rendőrök elkaptak. Nagy probléma.
- Mi a terved?
- Át szeretnék menni a határon, de mindig visszaküldenek. Oda-vissza, oda-vissza.”


Nagyobb tömeggel a két falu közti hangárnál találkoztunk. Felvételezni csak az autóból lehetett, ugyanis stábunkat előtte fenyegetően elzavarták a helyszínről az illegális bevándorlók.

A helyiek szerint a rendőrség gyakran elviszi a migránsokat a településről, de azok még aznap vagy másnap taxival visszatérnek.

Majdány
Rábé
migráns

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.