Ugrás a tartalomra

Szent István-napi megemlékezés Tordán

2022.08.19
11:16
2022.08.19
16:40
Forrás
Pannon RTV
Hálaadó szentmisével, az új kenyér megszentelésével, ünnepi műsorral és a Szent István-szobor megkoszorúzásával emlékeztek államalapító királyunkra Tordán. A kis szórványtelepülés egyike azoknak Közép-Bánátban, ahol köztéri Szent István-szobor van.

A Nepomuki Szent János plébániatemplomban bemutatott szentmisén Masa Tamás tordai plébános szentbeszédében a hit és a nemzettudat fontosságát hangsúlyozta, amire a szórványban különösen nagy szükség van. „Az üzenet, amit Szent István hordoz, vagy küld a mi számunkra - így több mint ezer év távlatából - az a kitartás, az Istenbe vetett hit, a reménység és az az erős akarat, ami Őbenne is benne volt. Az a szilárd alaponállás - amiről a mai evangélium is beszél – hogy az okos ember a házát szilárd alapra, sziklára építette, és jöhet a zápor, jöhet az árvíz, nem dől össze, mert van szilárd alapja. S ez a hitünk, ez a nemzettudatunk.”

A tordaiak 2014-ben úgy határoztak, hogy a falu egyetlen köztéri szobra Szent Istvánt ábrázolja, megalkotója pedig Vékony Lajos iparművész, keramikus volt. Dobai János, elnök, Torda HK: „Ez a szobor bennünket kötelez arra, hogy magyarságunkat itt, a szórványban megőrizzük. És azóta, amióta nemzeti kormánya van Magyarországnak, azóta nem csak a megőrzése a számunkra fontos feladat, hanem az, hogy összetartozzunk, egy nemzetté váljunk most már.”

Az egybegyűltek a Művelődési Otthon előtt álló Szent István-szobornál alkalmi műsort láthattak a helyi műkedvelők előadásában. Sári Enikő, művészeti vezető, Petőfi Sándor ME, Torda: „Bármilyen rendezvény vagy ünneplés van, a kultúregyesület tagjaira mindig szükség van, és nekünk persze megtisztelő, hogy elhívnak bennünket, és szívesen fellépünk minden ilyen rendezvényen. Ez a Szent István-napi ünnepség már most évek óta hagyomány, és rövid kis műsorunk van, de mégis megadjuk a tiszteletet. Valamint nagyon jó, mert a nyári szünidő alatt ez az első ilyen alkalom, amikor a táncosaink, a szereplőink össze tudnak jönni és kicsikét barátkozni.”

Szent Istvánról Dobai János beszélt, a kegyelet virágait pedig Torda Helyi Közösség, a katolikus egyház, a VMSZ és a helyi civil szervezetek képviselői helyezték el.

Torda
Szent István király
Szent István-szobor
megemlékezés
Masa Tamás
Dobai János

Most

07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.