Ugrás a tartalomra

Malomfesztivált tartanak Oromon

2017.08.18
12:20
2024.03.19
08:32
Malomfesztivált tartanak negyedszerre a vajdasági Oromon.

A fesztivál ideje alatt több irodalmi, kézműves, fotós és filmes műhelymunka is gazdagítja az eseményt. Csütörtök óta pedig minden este koncertek sora várja az érdeklődőket.

Az oromi szélmalom mellett csütörtök délután folyamatosan érkeztek a fesztiválozni vágyó fiatalok. A fesztivál nem csak a zenei programokra fókuszál. A filmes, fotós és drámaszakkörök már napokkal korábban megkezdődtek.

A fotótábor résztvevői a fesztivál nyitónapján mutatták be elkészült munkáikat, a malom falára tűzve. Molnár Edvárd a fotóstábor vezetője elégedett az elkészült alkotásokkal.

Molnár Edvárd, fényképész, táborvezető: „Tulajdonképpen csak segíteni próbáltam a magam módján. A művészi szabadságot előtérbe helyeztem, úgyhogy tematikailag nem kötöttem meg őket. Csak technikai útmutatókat és építő kritikát adtam nekik. Többnyire fiatal, kezdő fotósokról van szó. Remélem, hogy fejlődtek, tanultak ez a pár nap alatt. Elégedett vagyok a végeredménnyel, ami a malom falán látható.”

A fesztivál keretén belül hat művészeti alkotótáboron vehettek részt az érdeklődők. Négy alkotóműhely munkálatai már a fesztivál előtt elkezdődtek. A Malomfesztivállal egy időben még két táborban folyik a műhelymunka.

Szerda Zsófia, szervező: „Négy táborunk már sikeresen lezajlott. Ez a fotós, a filmes, a színésztábor és a mozgás tábor. Illetve most zajlik egy zenei improvizatív műhely és a Symposium Brainbombing elnevezésű fanzine készítő vizuális alkotóműhely. A táborozás alatt, ez hat napot jelentett, kísérő programok voltak, filmeket mutattunk be. Itt voltak Hajdú Szabolcsék az Ernelláék farkaséknál című filmmel, két dokumentumfilmet néztünk meg, Halász Glória filmjeit. Volt könyvbemutató, Bencsik Orsolya könyvét mutattuk be. Voltak színházas beszélgetések, voltak koncertek. Próbáltuk tartalmasan kitölteni a fiatalok idejét.”


A Malomfesztivál zenei programját a görögországi Naxatras együttes nyitotta meg. A görög rockzenekar nagy népszerűségnek örvend a környéken. A fesztivál három napja alatt olyan zenekarok is fellépnek, mint a belgrádi Concecration, a vajdasági Uprize, vagy épp a lassan húsz éves Bëlga zenekar is.

Malomfesztivál
Orom

Most

17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.